Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.
Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.
Azért szeretem olvasni János levelét, mert annyira tiszta, világos, és olyan sok szeretettel és együttérzéssel írja. Már az elején tisztázza a játékszabályokat, pontosan megmondja, kivel tud, és kivel nem akar együtt játszani – közösséget vállalni. Nem szereti azokat a játszótársakat, akik blöffölnek, mást mondanak, mint amit gondolnak: azt mondják fehér, de közben azt gondolják fekete. Nehezen kiismerhető az ilyen „kétéltű” ember, aki azt gondolja, hogy ezzel a stratégiával nyerhet (barátokat, erős támogatókat, közösséget), mégis veszít, mindig veszít. Legfőképpen Isten megbocsátó bizalmát.
Pompor Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése