"A thiatirai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűz lángja, és a lába hasonló az aranyérchez: Tudok cselekedeteidről, szeretetedről és hitedről, szolgálatodról és állhatatosságodról, és arról, hogy az utóbbi cselekedeteid többet érnek az elsőknél. De az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt, azt az asszonyt, aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványáldozati húst egyenek; pedig adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából. Íme, betegágyba vetem őt, és a vele paráználkodókat nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek cselekedeteikből; gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. Nektek pedig, a többi thiatirainak, akik nem fogadjátok el azt a tanítást, akik nem ismertétek meg a Sátán mélységeit - amint azt nevezik -, ezt mondom: nem vetek rátok más terhet, de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök. Aki győz, és megtartja mindvégig az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányok felett, hogy legeltesse őket vasvesszővel, törje őket össze, mint a cserépedényeket; ahogyan én is hatalmat kaptam erre az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!" Jel 2,18-29
A tiatirai gyülekezet dícséretet érdemel. Viszont veszélyt jelent a gyülekezetre az, hogy megtűrnek egy asszonyt maguk között, aki "prófétának mondja magát és tanít" (20), bűnre csábítja Isten népét, a gyülekezetet. Jézabel kapott Istentől időt, de nem akar megtérni. Az erkölcstelen tanításokat mint mély bölcsességet hirdeti, vezetésével a megtévedt hívek megismerik a "Sátán mélységeit" (24).
Manapság mi is annyi "mély bölcsességgel" találkozunk, amelyekről olykor nagyon nehéz eldönteni, vajon Isten szerintiek-e. A jóga, a homeopátia, vagy éppen a Feng Shui (hogy csak néhányat említsek) mind olyan területek, amelyek kapcsán egy keresztyén úgy érezheti, ingoványos területre tévedt.
Mit üzen Krisztus levelében, mit kell tennünk ezekben az esetekben? "Amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök." (25) Ha kétségeink vannak, akkor tudunk rendet tenni ezek között a tanítások (vagy tévtanítások) között, ha nem ezekkel foglalkozunk még behatóbban, még alaposabban, hogy eldönthessük, vajon Isten szerint valóak-e, hanem Krisztus felé fordulunk még inkább. A tiszta tanítást és cselekedeteinket, szeretetünket, hitünket, szolgálatunkat, állhatatosságunkat (19), vagyis életünket kell Krisztusban megtartanunk, és akkor győzni fogunk.
Ludwig Dóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése