2010. szeptember 21., kedd

Kedd, Jel 2,8-11

A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: Tudok nyomorúságodról, és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. Jel 2,8-11

„Tudok szegénységedről, pedig gazdag vagy.” Milyen sok mindenben gazdagnak gondoljuk magunkat és csak ritkán szembesülünk azzal, hogy milyen nyomorultak és szegények vagyunk. Adjunk hálát Istennek ezekért a ritka és számunkra sokszor kínos percekért, mert ezek Hozzá visznek közel és Köszönjük Urunk, hogy jól ismersz és ennek ellenére szeretsz minket és örök Szövetségre hívtál miket! Adj kérünk bátorságot hűnek lennünk mindhalálig!
Fűzi Csaba

1 megjegyzés:

  1. Igen Csaba, valóban. A hűséghez sokszor bátorság kell. Istennek nincsenek elvárásai velünk szemben, jól ismer bennünket. Csak egy dolgot vár, a HŰSÉGÜNKET! A KICSIN IS!
    A próbák és a kísértések idején is hűnek maradni.

    cszs

    VálaszTörlés