2010. október 11., hétfő

Hétfő, Jel 11,15-19

A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: "A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké". Ekkor a huszonnégy vén, akik Isten előtt ülnek trónjaikon, arcra borultak és imádták Istent, és így szóltak: "Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, aki vagy, és aki voltál, hogy kezedbe vetted nagy hatalmadat, és uralkodsz. Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet." És megnyílt az Isten temploma a mennyben, és megjelent templomában az ő szövetségének ládája, és villámlás, zúgás és mennydörgés, földrengés és nagy jégeső támadt. Jel 11,15-19

Nem tudunk eléggé hálásak lenni azért, hogy a gyalázatos korszakokat mindig követi megújulás. Különös öröm, ha még életünkben megláthatjuk egy-egy megújulás csíráit. A sátáni erők – a mindig a rosszat keresők és hangsúlyozók – a lehetséges károkat sejtik, vagy sejtetik, nekünk a nem a vakok, hanem a látók reménysége jut. Éljünk vele!
Fekete Márton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése