Szombat Jel 10,8-11

Ekkor az a hang, amelyet a mennyből hallottam, ismét beszélt velem, és így szólt: "Menj el, vedd át a nyitott könyvet, amely az angyal kezében van, aki a tengeren és a földön áll". Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: "Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz". Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom. És ez a szó hangzott felém: "Ismét prófétálnod kell sok népről és nemzetről, nyelvről és királyról".

Íme, itt egy ember: János, a patmoszi látnok. Kétségkívül kiválasztott, hiszen Isten megengedte neki, hogy betekintést nyerjen egy mennyei istentiszteletbe, találkozzon az angyalokkal, lássa a Bárányt, és végül rábízta, hogy megírja a Biblia talán legkülönösebb könyvét, a Jelenéseket, az utolsó fejezetet. Kétségkívül kiválasztott. És lám, még ő is képtelen arra, hogy helyes értékítéletet adjon: képtelen arra, hogy valaminek az ízét megítélje. Azt mondja, először édes. Aztán a következő pillanatban már keserű.

Helló János! Most akkor édes vagy keserű? Ezt elég könnyű eldönteni nem? – kérdezhetnénk. És János tanácstalanul vállat vonna, „ilyen az ember” – mondaná. Először úgy érzem, hogy édes, aztán keserű. Egyszer fekete, másszor fehér. Egyszer jó, aztán máris rossz.

Talán ezért int minket Jézus oly sokszor arra, hogy ne ítélkezzünk! Mert az emberi ítéletalkotás nemcsak szubjektív, (ki-ki másképp látja ugyanazt érdekei vagy hangulata szerint), de még ráadásul relatív is. Ingatag. Egyszer ilyen, aztán olyan. 

Mily könnyű is belátnom azt, hogy képtelen vagyok a víz alatti életre - így bölcsen meg sem próbálom. És mily nehéz belátnom azt, hogy az ítélkezés pont ilyen dolog.

Torday Gábor