Szombat, Jel 14,14-20

És láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: "Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön." A felhőn ülő pedig ledobta a sarlóját a földre; és learatták a földet. Egy másik angyal is jött ki a mennyei templomból, akinél szintén éles sarló volt. Az oltártól pedig ismét egy angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűzön, és hatalmas hangon kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: "Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének fürtjeit, mert megértek a szemei". Az angyal ledobta éles sarlóját a földre, leszüretelte a föld szőlőjét, és belevetette Isten haragjának nagy borsajtójába; megtaposták a borsajtót a városon kívül, és a borsajtóból vér ömlött ki, amely a lovak zablájáig ért ezerhatszáz futamnyira.

Talán érthető módon nem találtatott vállalkozó a mai igeszakasszal kapcsolatos gondolatok papírra vetéséhez. (Ezért "ugrottam" be én...)
Miért akadunk meg e történések olvasásakor? Isten számunkra Jézusban a szerető, megbocsátó, elfogadó, új kezdéseket adó Úr - nem pedig véres, ítélkező Isten. Mégis jó, hogy a mai ige arról szól, hogy Istenben van harag és ítélet. Az érmének két oldala van: Isten bűneink miatt haragvó és ítéletre kész Isten, aki ugyanakkor a legnagyobb szeretettel és együttérzéssel van felénk. Ki tudná ezt a két érzést a földön igazán helyesen, tökéletesen kezelni, hogy egyikből se engedjen egy jottányit sem? Mi bizonnyal nem - de Isten tudja! Az Emberfia Jézus által haragját és szeretetét tökéletesen megmutatja. Benne van az ítélet és a kegyelem: a harag a kereszten és az öröm a feltámadásban. Kérjük tőle a lehetetlent: lássuk egyszerre az érme két oldalát, s ekkor a lehetelten valóság is lehet: kezdjük Őt és magunkat egyre jobban megérteni.

Illés Dávid