6,8 István pedig - kegyelemmel és erővel telve - nagy csodákat és jeleket tett a nép között. 6,9 Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal; 6,10 de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel és Lélekkel, amellyel beszélt. 6,11 Ekkor felbújtottak embereket, akik ezt mondták: "Hallottuk, amikor káromolta Mózest és az Istent." 6,12 Ezzel fellázították a népet, a véneket és az írástudókat, rárohanva elfogták őt, és a nagytanács elé hurcolták. 6,13 Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: "Ez az ember állandóan e szent hely és a törvény ellen beszél. 6,14 Hallottuk is, amikor azt mondta, hogy az a názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk." 6,15 Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.
Tapintatlanság, ha miközben a másik arcába „bámészkodunk", még tapintatlanul meg is fogalmazzuk, amit látunk: „fáradt vagy?", „mi a baj?", „híztál", „fogytál", „jól nézel ki", azaz rosszul néz ki az illető. Az arc az egész ember lenyomata, egy nyitott könyv... Ezért temetkeznénk legszívesebben a tenyerünkbe, ha valami baj van, és egyáltalán nem mutatkoznánk emberek között; ezért fordult a fal felé a beteg Ezékiás király (2Kir 20,2), de a duzzogó Áháb király is (1Kir 1,4). István diakónuson látszott a mennyei „több", még fáradtan, megrágalmazva, megalázva is; kiábrázolódott rajta a Krisztus; az a Krisztus, akire tekintve még Pilátus is megpillantotta az Istent.
Mi látszik rajtunk? Ha kerüljük az embereket, a hitünk sincs rendben!
Steinbach József (tirek.hu, Az Ige mellett)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése