8,4 Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét. 8,5 Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust. 8,6 A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. 8,7 A tisztátalan lelkek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult, 8,8 és nagy öröm volt abban a városban. 8,9 Már régebben élt abban a városban egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Samária népét, mert valami igen nagynak állította magát. 8,10 A város apraja-nagyja hallgatott rá, és azt mondták: "Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje." 8,11 Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket. 8,12 De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek; férfiak és nők egyaránt. 8,13 Simon maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult. 8,14 Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. 8,15 Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, 8,16 mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. 8,17 Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában. 8,18 Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, 8,19 és így szólt: "Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket." 8,20 Péter azonban ezt mondta neki: "Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát! 8,21 Nem részesülhetsz, és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem egyenes az Isten előtt. 8,22 Térj meg tehát e gazságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát. 8,23 Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél." 8,24 Simon így válaszolt: "Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se szálljon rám abból, amit mondtatok." 8,25 Ők pedig bizonyságot tettek, és hirdették az Úr igéjét, azután visszaindultak Jeruzsálem felé; és közben sok samáriai faluban hirdették az evangéliumot.
Sok tanulság van ebben az igeszakaszban. Az előző versek még arról szólnak, hogy a támadások hatására a közösség felbomlik, a tanítványok szétszóródnak. Egy szomorú alaphelyzet, de láthatjuk, hogy Isten még ebből a reménytelenségből is milyen hatalmasan épít. Egyetlen tanítvány bátor szolgálatának hatására egy egész város hívővé lesz. A "Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumnak", tehát a tiszta, világos igének olyan ereje van, hogy még a tévtanító Simon is megkeresztelkedik. De azt is láthatjuk, hogy a hívek nem részesülhettek automatikusan a Szentlélek ajándékában. Kellett hozzá az "Isten előtt egyenes szív", valamint más testvérek szolgálata: imádság, közösség az apostolokkal.

Gondos Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése