15,1 Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: "Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek." 15,2 Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. 15,3 Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. 15,4 Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadták őket az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett velük Isten. 15,5 Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét. 15,6 Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. 15,7 Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: "Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. 15,8 A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk, 15,9 és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. 15,10 Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? 15,11 Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők."Törvény, hagyomány, formák, vagy elég csupán a kegyelem? Láthatjuk, hogy a kérdés nem új, és már az apostolok se jutottak könnyen egyességre ebben a kérdésben. Ide kapcsolódó élményem, hogy pár napja beszélgettünk néhány házaspárral, akik korábban a templomunkban kötöttek házasságot. Nagy örömünkre, az esküvők után is megmaradt az igény bennük a találkozásra, ami jelenleg még rendszertelenül, és kötetlen formában történik. Mi persze szeretnénk, ha beilleszkedésük a gyülekezetbe, a mi emberi, ezáltal türelmetlen terveinknek és elvárásainknak megfelelően menne végbe. Nem rejtettük véka alá, hogy jónak látnánk, ha járnának istentiszteletre, és rendszeres csoportalkalmakra egyaránt. Ezen a legutóbbi találkozón az egyik házaspár őszintén elmondta, hogy bár van igényük a közösségre, az általunk javasolt formákat jelenleg még inkább riasztó kötöttségeknek és terheknek érzik.
Megértőn, de kissé nehéz szívvel vettük mindezt tudomásul, talán egy kicsit "missziónk" kudarcaként is értékeltük az elhangzottakat. Ebben az elégedetlenségben benne volt az is, ami talán az egyik legnagyobb kísértése keresztény életünknek. Mások különbözőségének láttán időnként kialakul bennünk a felsőbbrendűség tudata, és könnyen ítélkezővé válunk. Isten erre nem jogosít fel minket, mert a kegyelemben, üdvösségben, szentségben, ha mi győztesek lehetünk, legfeljebb "holtversenyben" győzhetünk, "éppen úgy, mint ők". Ezért a legjobb, ha követjük az ige tanácsát, amelyet a Filippi levélben így olvasunk: "alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál".
Gondos Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése