Márk evangéliuma 10,17-34

10,17 Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte, azt kérdezte tőle: "Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" 10,18 Jézus így szólt hozzá: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. 10,19 Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat." 10,20 Az pedig ezt mondta neki: "Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva." 10,21 Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: "Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem." 10,22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. 10,23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: "Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!" 10,24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! 10,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni." 10,26 Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: "Akkor ki üdvözülhet?" 10,27 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: "Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges." 10,28 Péter megszólalt, és ezt mondta neki: "Íme, mi elhagytunk mindent, és követőid lettünk." 10,29 Jézus így szólt: "Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, 10,30 és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. 10,31 Ellenben sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első." 10,32 Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: 10,33 "Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, 10,34 kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de három nap múlva feltámad."

"Jó Mester! Mit cselekedjem?" Milyen szép, tiszta szándékkal, őszinte kérdéssel fordul ez az ember Jézushoz, tudja ő magáról, hogyan él, milyen parancsolatokat tart meg, mégis Jézustól akarja hallani, jó úton jár-e, van-e benne fogyatkozás. Mert ez az ember nem magabiztos, hanem bizonyos szeretne lenni és tudja, hogy bizonyságért kihez forduljon. Ez nem csak csodálatos felismerés a részéről, hanem nagy bizalom is, amely azért rendkívüli, mert nem volt Jézus tanítványa... és mert ez a bizalom nem volt határtalan, nem is válhatott azzá.

Slawek Gruca: Driver

Mert a bizalmunknak vannak határai, az odaadásunknak korlátai, megkötözött emberek vagyunk. Ez az ifjú a vagyona, én a munkám, te a családod, ő a szerelem, az alkohol vagy a drog, ők a hatalom vagy önhittségük rabjai... és abban az édes illúzióban élünk, hogy mindez belefér, lehet két Úrnak... - Pedig nem lehet. Mi is volt itt ebben a példázatban a probléma? A pénz, a vagyon? Vajon önmagában lehet-e bűnös egy eszköz vagy tárgy? Én úgy gondolom: nem. A pénz, a vagyon tőlünk függően jó vagy rossz, fordíthatom a családomra, adhatok a szegényeknek, de el is vehetem tőlük, költhetem káros, veszélyes dolgokra, boldogíthatok vagy megnyomoríthatok vele másokat. A probléma nem a pénz, a szerelem, a munka - a probléma mi vagyunk. Jézus kér valamit, nagyon jól tudja mit kér: azt az egyet kéri, ami elválasztja ezt az ifjút tőle, és ez nem a pénz, nem a vagyon - hanem az ifjú rabsága. Márpedig aki rab - annak ura is van. Csodálatosan rávilágít erre egyetlen mondatával: "Fiaim! mely nehéz dolog azoknak, akik az ő gazdagságokban bíznak, bémenni az Istennek országába." Előfordulhat, hogy választanunk kell. Így van ez ma is, velünk is.
Ismertem egy idős özvegy férfit, már nyolcvan is elmúlt, mikor egyetlen gyermeke nagy bajba jutott, a csőd szélére került. Segíteni akart. Kocsija nem volt, amit eladjon, pénze nem volt, amit kivegyen, eladta hát egyetlen vagyonát, szülői házát lakottan. Ezzel ha a céget nem is, de fia családjának házát megmentette. Ismertem egy kedves idős hölgyet is, akinek meghalt az egyetlen lánya, aki három gyermekét egyedül nevelte, választhatott: unokái állami gondozásba kerülnek vagy ő neveli őket tovább. Választott: beiratkozott egy autóvezetői tanfolyamra 70 évesen, hogy a kicsik mindig mindenhová időben eljuthassanak. Milyen jó, hogy életünkben vannak ilyen erős hitű, hűséges emberek. Választanunk kell, hogy ne zúzzon szét egy újabb szerelem családokat, hogy ne tegyen tönkre egy izgalmas munkakör családapákat, családanyákat és gyermekeiket, hogy ne törhessen össze a hatalom politikában megnyomorított embereket.

A kérdés: "Jó Mester, mit cselekedjem?" és a válasz: "Tudod a parancsolatokat." - nem elég. Van egy fontosabb kérdés.

Mi Atyánk, Egyetlen Urunk, Megtartónk! Gyengék vagyunk, saját szenvedélyeink, terveink, akaratunk, makacsságunk rabjai. Hozzád fordulunk, segíts meg bennünket. Halljuk a kérdésedet, minden napon, minden percben: Kinek mondasz te engemet? segíts, hogy válaszolhassunk, légy velünk életünk nehéz döntéseiben, "mert nálad mindenek lehetségesek." Ámen.

Kocsis Judit