2011. december 26., hétfő

Péter második levele 1,1-11

1,1
Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által:
1,2
Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében.
1,3
Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.
1,4
Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.
1,5
Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,
1,6
az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet,
1,7
a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.
1,8
Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.
1,9
Akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, és elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult.
1,10
Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.
1,11
És így dicsőségesen fogtok bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába.
Milyen szép felsorolás ez: igaz emberség, ismeret, önuralom, állhatatosság, kegyesség, testvéri szeretet, és minden ember iránti szeretet. Olyan sort tár elénk Péter apostol, mintha ez egy biztos recept lenne, hogyan kell "bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába."
Milyen szépen és egyszerűen tudja megragadni az apostol ezeket az állomásokat! És (néha így érezzük) mennyire bonyolult megélni ezeket! Milyen egyszerűen felsorolható és milyen sok buktatóval, szakadékkal tűzdelt út bontakozik ki egy-egy ember életében! Ha csak a testvérszeretet és a minden ember iránti szeretet közötti lépést vesszük... Hol vagyunk mi ettől?
Péter második levelében is tanít minket valamire Isten, de nem úgy, hogy egy tanítást nyújt át. A mi dicsőséges bemenetelünk nem ésszel elsajátítható és értelemmel felfogható tudás csupán, hanem a Vele való élés közben való útkeresés. A Jó Pásztor követése akadályok leküzdése, folytonos életbotladozás.
Molnár Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése