20,29 | Amikor elindultak Jerikóból, nagy sokaság követte őt. |
20,30 | És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, felkiáltottak: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” |
20,31 | A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el, de ők még hangosabban kiáltották: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” |
20,32 | Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: „Mit akartok, mit tegyek veletek?” |
20,33 | Ők így feleltek: „Azt, Uram, hogy megnyíljék a szemünk.” |
20,34 | Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt. |
A vak koldus
Nem acsarkodni nem, kiutakat keresni hanem kiáltani kell! Nem emberekhez az Úrhoz, de tiszta , hátsó gondolatok nélkül. Más oldalról meg vajon mennyire vagyunk mi taszítóak azokkal szemben, akik ilyen tiszta segítség kiáltással fordulnak Jézushoz? Nem a szavain, nem az öltözékünk, a viselkedésünk, ahogy élünk minta e másoknak? Bizony Uram nem vagyunk méltók... Csodálatos világba kerültünk mindezek ellenére a kerék forog, gyönyörű rendben működik a világ amiben szép élményekkel teli életet élünk, érdemtelenül jó dolgunk van. Tudnunk kellene az elfelejtett zsolozsmák mélyen átérzett hangulatával dicsőíteni és hálát adni.
Fekete Márton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése