2012. június 8., péntek

Pál második levele a korinthusiakhoz 6, 14-18

6,14 Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez?
6,15 Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?
6,16 Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: "Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.
6,17 Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket,
6,18 Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr."

Első ránézésre, mintha ez az igeszakasz ellentmondana a missziói parancsnak, de nem így van. Csak figyelmeztet a veszélyekre, melyek ránk leselkednek. Úgy figyelmeztet, mint ahogy a jó szülő is teszi a gyermekével, ha a növekedése során már egyre több lépést tesz meg a gyermek önállóan. Mert e közben veszélyek leselkednek a gyermekekre, de ránk is. És a legnagyobb veszély az, ha azt gondoljuk, nincs veszély! De van. Mert az igazság mellett ott a gonoszság, mint egy másik lehetőség, a hit mellett a hitetlenség, Isten temploma mellett a bálványok, Krisztus mellett az antikrisztus. És ezek ellentétesek, sőt ellenségei egymásnak.

A Miatyánk figyelmezteti a gyermekeit, minket, kéri tőlünk a tisztán látást, kéri az igazságban, a világosságban, a hitben járást Krisztussal, mert ezen az úton járva, Krisztus vezetését elfogadva válhatunk az Ő fiaivá, leányaivá, az Ő népévé. A kérdés csak az, ami a szakasz címében is szerepel: Krisztus vagy Beliál gyermekei akarunk-e lenni, melyikük lesz-e az, akit az életünk urának elfogadunk. És nem csak szájjal.
Magyarázat a Wikipédiából:
  • Beliál – A név héber eredetű, jelentése: értéktelen, haszontalan, gonosz. Nem személynév, ám idővel alkalmassá vált a sátán személyének jelölésére, mivel bajt okozóként (Zsolt. 41:9) vagy Isten ellenfeleként jelenik meg. Utóbbi Náhum könyvében szerepel: "gonoszságot forral az Úr ellen". Gyakran „fiai”, „gyermekei” hozzátétellel (1Sám. 2:12) együtt olvashatjuk. A Septuaginta gyakran diabolosznak fordítja a héber beliált, ami jelzi, hogy az ókori fordítók is a sátán egyik nevének tekintették.
Csenki Zsuzsa

2 megjegyzés:

  1. Nem rozsdás és életlen a "lélek kardja, vagyis az Isten szava":) Egyik testvérünk a gyülekezetből küldte nemrég az alábbi részletet egy afrikai prédikátor könyvéből.
    "A világ gyorsabban változik, mint ahogy alkalmazkodni tudnátok, és egyre nagyobb kihívást jelentenek azok a dolgok, amelyekkel foglalkoznotok kell. Ezért bekerültök a világ mókuskerekébe. Már nagyon sok szolgám lépett erre az útra, és ezért munkája egyre hatástalanabb. Szóltam hozzájuk: hívtam őket, hogy vonuljanak félre Velem, de annyira elfoglalják őket azok a dolgok, amelyeket a világ eléjük terített, hogy mindig későbbre tolják a találkozást Velem. Hallják a
    hívásomat a szívükben, de annyira leköti őket a dolguk, hogy nincs idejük meghallani.
    Tevékenységük egy része az Én munkám, de az is veszít az erejéből, mert már nem tartja a lépést a világ irányváltásaival. Némelyikük olyan buzgón próbálja szolgálni a népemet, hogy észre sem veszi, amint egyre távolabb sodródik Tőlem. Sír a szívem, mert ezek az emberek a világ hatalma alá kerültek. Én pedig elveszítem őket. Ha nem különíted el magad Számomra, és nem engeded, hogy mély munkát végezzek benned, te is együtt sodródsz majd az árral, az elkövetkező időkben megállni sem leszel képes. Az ellenség emeli a tétet. Egyes dolgok, amelyeket ártalmatlannak láttál, ma már halálos horogként működnek, amelyek visszatartanak és nem engednek el. Keményen küzdesz majd, hogy azt tedd, amiről tudod, hogy helyes, de olyan erősek lesznek az akadályok az életedben, hogy hajszállal levered a lécet. Figyelj, és halld meg hívásomat: különítsd el magad a Számomra! Erre hívlak. Az egész népemet erre hívom. ...Kihívlak az egyik életmódból, ami nagyon logikus és helyes mások szemében, egy másik életmódba, amely képessé tesz győzni és megállni ott, ahol mások elesnének, vagy sarkon fordulnának és elfutnának. Olyan keresztényekre van szükség, akik megtanulták megvetni a mindenki mást csapdába ejtő és visszatartó dolgokat. ...Ha hajlandó vagy elindulni erre az utazásra, mély munkát fogok végezni az életedben, hogy megtegyem veled azt, amire te képtelen vagy. Megváltoztatom a viszonyulásodat az élethez. Elválasztalak a szívedet gyengítő dolgoktól, és képessé teszlek megállni ott, ahol sokan csak elesnének, vagy feladnák a
    nyomás hatására."

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Attila. Igen, nagy öröm megtapasztalni, hogy, amikor elindulsz azon az úton Vele, Ő elvégzi azt a munkát bennem, amire én magam képtelen lennék. Megváltoznak a viszonyulásaim dolgokhoz: Ami korábban fontos volt a számomra, egyszerre másodrendűvé, vagy egyenesen feleslegessé válik, már képes vagyok elengedni.

    VálaszTörlés