Én, a presbiter, a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek, akiket igazán szeretek; és nemcsak én, hanem mindenki, aki ismeri az igazságot, akiket azért az igazságért szeretek, amely bennünk van, és velünk lesz örökké. Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igaz szeretettel.
Nagyon örültem, hogy találtam gyermekeid között olyanokat, akik igazságban járnak, úgy, ahogyan parancsot kaptunk erre az Atyától. Nem úgy kérlek téged, Úrnőm, mintha új parancsolatot írnék neked, sőt azt írom, ami kezdettől fogva a miénk volt: hogy szeressük egymást. Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk: ez a parancs viszont az, amelyről kezdettől fogva hallottátok, hogy aszerint kell élnetek. Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten; aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is. Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek, mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel.
Sok írnivalóm van néktek, de nem akartam papíron és tintával írni; remélem azonban, hogy eljutok hozzátok, és személyesen beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen. Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvéred gyermekei. 2Jn
Újra és újra szembesülünk a nagy parancsolattal: szeresd az Urat és szeresd felebarátodat. Szeressük egymást, ez mindennek az alapja. A szeretet, a megértés, odafordulás hidat épít az emberek között, és ha ez a szeretet-hidunk az Atya felé is megvan, akkor az Atya felénk sugárzó szeretetének megvan az útja a többi ember felé. Aki megérzi az Atya szeretetének erejét, nem szeretné többé elveszíteni azt, eltávolodni Tőle.
Fehér Réka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése