Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben, mintegy fél óráig. És láttam a hét angyalt, akik az Isten előtt álltak, és adatott azoknak hét trombita. Egy másik angyal is odajött és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trónus előtt van. És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből az Isten elé. Ekkor vette az angyal a füstölőt, megtöltötte az oltár tüzéből, és ledobta a földre: mennydörgés és zúgás, villámlás és földrengés támadt. A hét angyal pedig, akinél a hét trombita volt, felkészült, hogy trombitáljon.
Csend lett a mennyben. Mennyire furcsa, idegen ez a menny igazi valójától. Ez a csend azonban nem áhítatos vagy békés, megnyugtató, hanem vihar előtti, mozdulatlan csend, vészjósló, eget-földet megrengető változások előtti csend.
Ez a mennyei csend egy kicsit a saját csendnélküli világomra is figyelmeztet? Milyen nehéz megtalálni a csendet a zűrzavarban! Mikor tudok elcsendesedni magamtól? Mi késztet arra, hogy csendben maradjak? Lehet, hogy lassan már csak akkor tudok csendben maradni, ha valaki rám kiabál, mint a mérges apa a rosszalkodó gyerekére, hogy elég legyen, eddig és ne tovább, maradjatok már egy kicsit nyugton és figyeljetek rám! Add, Uram, hogy ne csak akkor figyeljek Rád, ha rám kiáltasz!
Pompor Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése