Vasárnap, Jel 20,7-15

Utolsó ítélet, bambergi Apokalipszis-kódex

Amikor pedig eltelik az ezer esztendő, a Sátán elbocsáttatik börtönéből, és elmegy, hogy megtévessze a népeket a föld négy sarkán, Gógot és Magógot is; hogy összegyűjtse háborúra azokat, akiknek annyi a száma, mint a tenger fövenye. És felvonultak a fennsíkra, és bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz szállott alá az égből, és elpusztította őket. Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké.

És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.

Ha arra gondolok, hogy bizony van egy nagy könyv Istennél, egy nagy nehéz fedeles, csatos könyv, ahová minden cselekedetem, mozdulatom, de még kósza gondolataim és vágyaim is fel vannak jegyezve, első reakcióm – bevallom – a megszeppent gyermeké: - Ajjaj, hát ez nem túl jó hír. Minden, tényleg minden?? És hát ez sajna nem egy word dokumentum a számítógépemen, amit tetszés szerint átszerkeszthetek, javíthatok, korrektúrázhatok utólag.

Aztán a megszeppenés helyét szép fokozatosan átveszi valami nagyszerű, valami felszabadító erő. Igenis van lehetőségem és képességem arra, hogy ezt a könyvet magam alakítsam, magam írjam. És ez a lehetőség mindannyiunk számára ugyanúgy adott, születéstől, körülményektől és státusztól függetlenül. Mi ez, ha nem egy csodálatos ajándék?! Isten felszabadító ajándéka, hogy minden nap írhatunk valamit ebbe a nagy könyvbe. Éljünk ezzel a lehetőséggel! És a legfontosabb, hogy nem kell, hogy az ítélettől való félelem vezéreljen ebben bennünket, mert a Jézusban hívők nem mennek ítéletre. Ezt a „könyvírást” csakis és kizárólag az alkotás vágya vezérelheti. Hogy a szeretet cselekedetei egy szép, vastag könyvvé álljanak össze.

Azt hiszem, ma is tanultam valamit Istentől. Köszönöm!

Torday Gábor