Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani. Ám, kissé merészebben írtam nektek, mintegy emlékeztetve titeket ama kegyelem alapján, amelyet Isten adott nekem arra, hogy a pogányokért legyek Krisztus Jézusnak szolgája, és végezzem az Isten evangéliumának papi szolgálatát, hogy a pogányok áldozata a Szentlélek által megszentelt és kedves legyen. Krisztus Jézusban tehát van okom a dicsekvésre Isten előtt. Mert semmi olyanról nem mernék beszélni, amit nem Krisztus tett általam a pogányok megtéréséért szóval és tettel, jelek és csodák erejével, a Lélek ereje által: úgyhogy Jeruzsálemtől kezdve egészen Illíriáig mindenfelé hirdettem a Krisztus evangéliumát. Eközben pedig azt tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot nem ott hirdettem, ahol Krisztust már ismertté tették, hogy ne idegen alapra építsek, hanem ahogyan meg van írva: "Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik."

Pál levelét olvasva az jutott eszembe, bárcsak nekünk, a mi gyülekezetünknek írta volna Pál testvér e sorokat. Mi lennénk telve jóindulattal és bőséges tudással.
Békésen és szeretettel számol be Pál a terveiről. Olyanoknak írja ezt a levelet, akikben megbízik, akiknek a támogatását kéri, akik fontosak neki. Milyen jó lenne, ha hozzánk, a mi gyülekezetünkbe jönne Pál meggyógyulni. Legyen mindnyájunkkal a Békesség Istene. Ámen.
Balla Gábor
Köszönöm Balla Gábor gondolatait, amelyek nagyon aktuálisak a mi gyülekezetünkre is vonatkozatva; "lennénk telve jóindulattal és bőséges tudással"!!!
VálaszTörlés