A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt. Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa.

Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek. Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé. Mert meg van írva: "Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Istent." Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.
Sem tanultság sem anyagi bőség, sem színészi, vagy zenei, vagy sport tehetség, sem jól szocializálódó készség, sem magánosságra való hajlam, sem a szeretek utazni, sem a leginkább otthon vagyok jól, sem a kertészet szeretete, sem a gyűjtögetésre való hajlam nem ok arra, hogy bárkit megítéljünk miatta. Nagy csoda lenne, ha el tudnánk felejteni egymás osztályozását lényegtelen szempontok szerint. A Krisztust követő ember ugyanis nem önmagának él, nem a búzaszem, hanem a kalász a lényeg.
Fekete Márton
Nagyon tetszik Fekete Márton igéhez fűzőtt gondolatai, amelyet jó lenne, ha sok magukat "hívőnek vallott" emberek is, megszívelnének és úgy cselekednének!
VálaszTörlés