Zsidókhoz írt levél 12,18-29

Ti ugyanis nem tapintható hegyhez* és lángoló tűzhöz járultatok, sem homályhoz, sötétséghez, szélvészhez vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, kérték, hogy ne szóljon többé hozzájuk. Mert nem bírták elviselni a parancsot: "Még ha állat érinti is a hegyet, meg kell kövezni!" És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: "Félelem fogott el, és remegés." Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez; az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére. Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk. Az ő hangja akkor csak a földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: "Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is." A "még egyszer" pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek. Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz.

*A tapintható hegy: Sínai-hegy, a kijelentés érzékelhető színhelye

"...a mozdíthatatlan országot felvévén..."

Testvéreim, megérintett engem ez az ige.
Az istenfélelem számomra mindig nagy kérdés volt, hogy van ez: féljek attól, akiben hiszek, akiben bízom, akit szeretek?
Féljek attól, akibe minden reményemet helyezem? Aki az én vezetőm, fényem, mindenem?
Ezt látszik megerősíteni az Ószövetség istene, a haragvó, büntető, törvénykező Isten.
és mégis...
Ábrahámra gondolok, Mózesre, Jóbra, Jákobra, akik nem félnek.
Ábrahámra, aki bátran küzd a harmincért, a húszért, a tízért, Mózesre, aki őszintén megvallja kétségeit, gyengeségeit.
Vágyom erre a bátor hitre, erre az erős bizalomra.
Ábrahámra gondolok, Mózesre, Jákobra, akik félnek.
Félnek saját engedetlenségüktől, hitszegésüktől, félik az Urat és erre az istenfélelemre intik népüket, erre tanítják háza népüket is.

Félik s féltik a szövetséget, amelyben soha nem kérdőjelezik meg Isten hűségét, csak sajátjukat.
Egy új szövetségre gondolok, testvéreim, melyben hatalmas erőt kapunk Krisztusban:
Ne félj! NE FÉLJ, CSAK HIGGY!
Oly sok kedves gyülekezeti és nem gyülekezeti barátommal beszélgettünk az istenfélelemről, de a legmegrendítőbb választ egy 12 éves kis barátomtól kaptam, amikor megkérdeztem tőle, szerinte mi az istenfélelem, rám nézett és azt mondta:
- Hát az, hogy attól félünk, hogy olyat teszünk, amivel megbántjuk Istent. Megrendültem, mert Pál pontosan erről ír nekem:
"...úgy szolgáljunk Istennek, hogy néki kedvesek legyünk, félelemmel és tisztelettel.

Annak okáért, a mozdíthatatlan országot felvévén, tartsuk meg a kegyelmet..."

Mert a Szentíró hisz és bízik, bántalmazhatják, rágalmazhatják, kisemmizhetik, testét összetörhetik, de a mozdíthatatlan országot felvévén a börtönben sem fél és a halál árnyékában is énekel. HISZ ÉS BÍZIK és rajta semmi hatalmasság nem vesz erőt.
Imádkozzunk:

Mi Atyánk, senkitől nem félünk, erős a mi lelkünk, melyet ránk bíztál, hatalmat adtál nekünk, hogy megőrizzük azt, új szövetséget kötöttél velünk, őriző pásztorunk.

Mi Atyánk, félünk, hogy nem lesz kedves neked, ahogyan élünk feledve a szövetséget, elhagyván a pásztort... őrizd meg Atyánk ezt a félelmet bennünk őrizd meg, hogy ne legyen szükség megemésztő tüzedre, őrizd meg, Atyánk, olthatatlan tűzzel. Mi Atyánk, teremtőnk, Istenünk. Ámen
Kocsis Judit