Apostolok Cselekedetei 9,1-9

9,1 Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, 9,2 és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. 9,3 Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, 9,4 és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?" 9,5 Ő pedig megkérdezte: "Ki vagy, Uram?" Az így válaszolt: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 9,6 De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned." 9,7 A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. 9,8 Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, 9,9 és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott.

Mikor a napi ige kommentárjára készülök, először sosem a „magyarázó jegyzetekkel” kiegészített Bibliából olvasom el a kiválasztott részt, hogy az ott olvasható fejtegetés ne befolyásoljon, hanem az 1938-ban kapott eredeti Károli fordításból. Ebben az 5. vers második fele így hangzik: „Én vagyok Jézus, akit te kergetsz, nehéz néked az ösztön ellen rugódoznod”. Mindez az 1590-es Vizsolyi Bibliában is így olvasható, ám az újabb fordításokból sorra kimaradt. Elgondolkoztam, vajon miért? Mit jelentenek Jézusnak ezek a szavai? Az újabb kiadások szerkesztői nem értették, ezért egyszerűen kihagyták? (Volt joguk ehhez?)

Jézus talán Saul túlbuzgó megfelelési kényszerében látott valamilyen belső bizonytalanságot, ami őt István vértanúságának tanújaként elgondolkoztathatta. Bár Damaszkuszba elszánt keresztyénüldözőként indult, a Jézussal történt lelki találkozás megzavarta, küzdött benne a tanult, megrögzött múlt és a hirtelen meglátott, még nem igazán megértett jövő igazsága. Hihetetlenül nehéz küzdelem lehetett! Jézus ezt megértette, és erőt adott a rugódozás, belső tiltakozás feloldásához.

A mi életünkben nincs erre példa? Nem rugódozunk-e, ha – esetleg csak belső - intést kapunk valamely, keresztyénként is megőrzött apróbb (vagy nagyobb?) „kedves” hibánk, bűnünk további rejtegetéséhez? Úgy gondoljuk-reméljük, ez az „apróság” még belefér hívő életünkbe. Küzdjünk ellene? Jézus jól ismer minket, tudja, milyen nehéz a küzdelem. De ahogy Saulnak is erőt adott, nekünk is ad, ha kérjük. Könnyebb lett ettől Saul/Pál élete? Tudjuk, hogy nem, sőt fizikai szenvedéseitől sem szabadította meg Isten. Mégis teljes, boldog élete volt. Tanuljunk ebből, ne féljünk. A nyereség nagyobb lesz a „veszteségnél”.

Mándy Tamás