Apostolok Cselekedetei 14,1-7

Ikóniumi táj

14,1 Ikóniumban történt, hogy együtt mentek be a zsidók zsinagógájába, és úgy szóltak, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívővé. 14,2 De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. 14,3 Mégis elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez. 14,4 A város népe azonban meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások meg az apostolokkal tartottak. 14,5 De a pogányok és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket. 14,6 Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre, 14,7 és ott hirdették az evangéliumot.

Úgy szóltak, hogy sokan lettek hívőkké... felingerelték a pogányokat ellenük... mégis bátran szóltak az Úrban bízva, aki... megadta jeleket és csodákat... összefogtak, hogy megkövezzék őket... elmenekültek és hirdeték az evangéliumot. Milyen gyönyörű íve ez a pár szó az olvasott történetnek, a Krisztus-hit és tanítás erejének. A körülményeknek semmi hatalma nincs, a tanítványok teszik a dolgukat. Nincs panasz, nincs jajgatás, csak kötelességtudat. Lehetséges ez velem, velünk itt és most 2011-ben bárhol is legyünk éppen most? Bízom-e eléggé az Úrban ahhoz, hogy bizonyságot tegyen és megadja a csodákat? - Nem vagyok méltó - csak egy szót szólj! - Úgy legyen!
Fekete Márton