27,9 Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket: 27,10 „Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik.” 27,11 De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. 27,12 A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz. 27,13 Mivel pedig déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat; felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelébe. 27,14 Nemsokára azonban a sziget irányából az "Eurakviló"-nak nevezett szélvihar csapott le a tengerre. 27,15 Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele. 27,16 Amikor egy kis sziget alá futottunk be, amelyet Klaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk megtartani a mentőcsónakot. 27,17 Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tova. 27,18 A vihar hevesen dobált bennünket, azért másnap kidobálták a hajóterhet, 27,19 harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. 27,20 Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. 27,21 Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: "Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. 27,22 Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. 27,23 Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. 27,24 Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. 27,25 Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. 27,26 Egy szigetre kell kivetődnünk."
Fogadjuk el, hogy életünk leírható egy kalandos hajóútként:
Vajon milyen párhuzamok vannak Pál útja és saját életútunk között?
Vajon tudjuk, hogy kicsiny hajónk milyen borulékony? Vagy azt hisszük, hogy bármivel is bebiztosíthatjuk magunkat? Vajon észrevesszük azokat, akik ránk vannak bízva? Vagy csak magunkkal törődünk?
Vajon tudjuk azt, hogy amikor nagy a baj, akkor is csupán a hajó veszhet oda, de mi nem?
Vajon merjük tudni, hogy Isten elhatározta felőlünk, hogy meg kell érkeznünk célunkhoz, bármi is történjen?
Molnár Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése