2011. március 19., szombat

Apostolok Cselekedetei 28,16-31

28,16 Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. 28,17 Három nap múlva magához hívatta a zsidók ottani elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk: "Atyámfiai, férfiak, bár semmit sem vétkeztem e nép ellen, vagy ősi szokásaik ellen, Jeruzsálemből mégis foglyul adtak engem a rómaiak kezébe. 28,18 Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétket nem találtak bennem. 28,19 Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam fellebbezni a császárhoz; de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni. 28,20 Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izráel reménységéért viselem ezt a láncot." 28,21 Ők pedig ezt mondták erre: "Mi sem levelet nem kaptunk rólad Júdeából, sem az atyafiak közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. 28,22 Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik." 28,23 Kitűztek tehát neki egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására. Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján. 28,24 Egyesek hittek a beszédének, mások meg nem hittek. 28,25 Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, s ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: "Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról, 28,26 amikor ezt mondta: Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, és ne értsetek, és látván lássatok, és ne lássátok meg! 28,27 Mert megkövéredett e nép szíve, és fülükkel nehezen hallottak, és szemüket behunyták, hogy ne lássanak szemükkel, és ne halljanak fülükkel, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. 28,28 Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége. Ők pedig meg is fogják azt hallani." 28,29  (Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak.) 28,30 Ő pedig ott maradt két teljes esztendeig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték. 28,31 Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról, teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül.

Rómába érkezése után Pál magához hívatta a zsidók főembereit, hogy tőle tudják meg ideérkezése okát. Mivel ők eddig nem hallottak Pál ügyéről, kijelöltek egy napot, amelyen többen eljöttek és meghallgatták Pál bizonyságtételét az Úrról. Meghallgatták, de sokan hittek, sokan meg nem.  Ekkor Pál idézi Ézsiást, aki a Szentlélek által ezt mondta: „Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, és ne értsetek, és látván lássatok, és ne lássátok meg!
Mert megkövéredett a szívük, és a szemüket behunyták.” Ennek beteljesedését látja Pál. Még két évig maradt és tanította azokat, akik hozzá mentek.
Hitre senkit nem lehet erőltetni. Az a Szentlélek ajándéka.
Bán Emilné Novák Joli

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése