2011. március 31., csütörtök

Pál első levele a Korinthusiakhoz 5,1-8

5,1 Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. 5,2 Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna közületek azt, aki ilyen dolgot cselekedett. 5,3 Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. 5,4 Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, 5,5 átadjuk az ilyet a Sátánnak, teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. 5,6 Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? 5,7 Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. 5,8 Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával.

Korunk divatja a kirekesztés tilalma. Lássunk tisztán, van, amikor nincs más megoldás. Ide tartozik véleményem szerint az is, ha valaki a politikusok mintáját követve békétlenséget kelt akár jogosnak vélt kritikájával, annak nyilvánosságra hozásával.
Nem lehet elég keményen fogalmazni, milyen fontos a kovász, az élesztő gomba minősége - fél szakmai nyelven. Más törzs jó a fehérbor, megint más a vörösbor készítéséhez, és megint más a sörkészítéshez. A mai magyarországi Krisztus-követők alkalmasak-e a magyar társadalomban egy ízletes tészta készítéséhez szükséges erjesztésre? Hallgatom a szkeptikus véleményt az európai népszaporulati arányok alakulásáról, számba sem veszik azt a lehetőséget, hogy nem kevés olyan család van, ahol Jézus tanításai nyomán nőnek fel többnyire 3 vagy több gyerekes családban emberpalánták. Ezek a családok működhetnek mint megújult kovász. Kérjük a Mindenható Istent, hogy ez valóra váljék - felelős mintaadással és a minta jó bemutatása révén.
Fekete Márton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése