6,1 Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek, s nem a szentek előtt törvénykezni? 6,2 Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti ítélkeztek a világ felett, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek? 6,3 Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban! 6,4 Ha tehát hétköznapi ügyekben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt?
6,5 Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? 6,6 Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt. 6,7 Egyáltalán már az is nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? 6,8 Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek!
Hezitáltam, hogy vállaljam-e ezt az igeszakaszt, mert nem tudok nem a Hegyi beszédre asszociálni és arról írni, amikor ezt olvasom. Különösen, mivel –bár nem vallásos családban nőttem fel– szobám ajtaján évekig fent volt a "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek..." igeszakasz Máté evangéliumából (Mt 7,1-5), hogy emlékeztessen rá, mennyire kicsi porszem vagyok ahhoz, hogy én ítéljek meg másokat. És mégis hányszor ítélkeztem érdemtelenül, és hányszor bántam meg már akkor, amikor kimondtam az ítélkező szavakat! Hányszor kárhoztattam országunk vezetőit, mert nem az én szájízem szerint alakították a dolgokat, hányszor kritizáltam családom tagjait, amikor nehezebben ment az életünk, vagy "csak" kioktattam hétvégi kéretlen telefonálókat, akik rajtam akarták gyakorolni a marketing-fogásaikat. De mindig bennem volt a kétség, hogy jól teszem-e ezt, hogy nem a saját gyengeségemet kompenzálom-e azzal, hogy a másikat ítélem el, akit ugyanúgy gyötörnek a saját, sokszor sokkal nagyobb problémái, mint engem.
Mennyivel jobb ilyenkor megállni, venni egy mély levegőt, és arra gondolni, hogy vajon Jézus mit tenne ilyenkor. Ez sokszor sikerül is, és akkor hirtelen elcsodálkozom, hogy mennyire másképp is lehet látni a világot és a másik embert. És amikor rádöbbenek, hogy én mennyivel több hibámra és bűnömre kapok bocsánatot minden pillanatban, akkor elszégyellem magam, hogy azoknál sokkal kisebb hibákért kárhoztatok másokat.
Még egy gondolat: Egyikünk mondta Bakonybélben a házicsoportos hétvégén, hogy ő úgy böjtöl, hogy "nem eszik emberhúst" – nem kritizál és nem ítél másokat. Mennyivel szebb lenne a világ, ha mindannyian ezt tennénk, és az ítéletet rábíznánk arra, aki érdemes rá.
Mócsai Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése