2011. május 17., kedd

Márk evangéliuma 6,14-29

6,14 Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve közismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és azért működnek benne a csodatevő erők. 6,15 Mások meg azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. 6,16 Amikor tehát Heródes ezt meghallotta, így szólt: „Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.” 6,17 Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és bilincseltette meg a börtönben; testvérének, Fülöp feleségének, Heródiásnak kedvéért, mivel feleségül vette őt, 6,18 és erre János ezt mondta neki: „Nem szabad együttélned testvéred feleségével.” 6,19 Heródiás ezért megharagudott rá, és szerette volna megöletni. De nem tehette, 6,20 mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember; ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt, gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. 6,21 Végül is eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. 6,22 Ekkor magának Heródiásnak a leánya ment be táncolni. Megtetszett Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: „Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked.” 6,23 Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is.” 6,24 A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Az pedig ezt válaszolta: „Keresztelő János fejét.” 6,25 A leány erre sietve bement a királyhoz, és azt mondta: „Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” 6,26 Bár a király erre nagyon szomorú lett, mert esküje és a vendégek miatt nem akarta őt elutasítani. 6,27 Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el a János fejét. 6,28 Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta anyjának. 6,29 Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.

Heródes szívesen hallgatta Keresztelő János tanításait. Védőőrizetbe is helyezte. De a bűn bűnt szül. Hiába mondta János, hogy tisztátalan házasságban él, Heródes nem tudott változtatni. Saloménak tett esküjét azonban nem akarta megszegni, aki - anyja sugallatára –János fejét kérte, és meg is kapta. Heródiás így állt bosszút Jánoson, aki viszonyukat bírálni merte.
Bán Emilné Novák Joli

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése