János evangéliuma 19,31-37

19,31	Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.
19,32	Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját.
19,33	Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el,
19,34	hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.
19,35	Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.
19,36	Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontja ne töressék meg."
19,37	Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: "Néznek majd arra, akit átszúrtak."

"átszúrta az oldalát"

Biztos csak a halál – szoktuk mondani. Ám az elvakult ember semmiben sem hisz, még a halálban sem és lándzsát fog, hogy ő tegye biztossá, mert csak az biztos, amit ő tesz a saját kezével. Micsoda mélysége a kétkedésnek, mondhatjuk. Mekkora távolság van a lándzsás katona és a feltámadás ténye közt! Aztán csendesedjünk el, gondoljunk saját környezetünkre, a család, gyülekezet, haza holnapjára, van e bizodalmunk a jobb jövőben, a túlélésben, a gondviselésben? Tegyük félre a bizonyságot kereső lándzsákat, nyugodtan találjuk meg a mindennapi teendőinket. Jézust követve figyeljük a természetet. Minden mulandó, és ugyanakkor minden megújul, van feltámadás!

Fekete Márton