János evangéliuma 19,38-42

19,38	Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt - de csak titokban, mert félt a zsidóktól -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét.
19,39	Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, és mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy száz fontnyit.
19,40	Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni.
19,41	Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek.
19,42	Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust.

„…és levette Jézus testét…”

Míg Jézus élt, alig került szóba, hogy a Megváltó test is. Csak olykor egy-egy utalás a nem létező lakóhelyre, vagy a szombaton éhesen kalászt tépő tanítványokra. A test akkor lett fontos, amikor a büntetés, a düh, a megtorlás terepe lett. Az olvasó szörnyülködve szembesül azzal, hogy a féktelen emberi gonoszság mily fájdalmat képes okozni a törékeny testnek. 

William Johnson: Lamentation, 1939.

De van másfajta valóság is. A gondoskodó, szeretetteljes, áhítatos érintés valósága. Ahogyan két tiszteletre méltó férfi, arimátiai József és Nikodémus férfias gyöngédséggel illetik a halott testet. Elkérik a testet. Halandó a halandótól kér engedélyt, hogy elvihesse a halhatatlan Isten Fiát. Porszem kéri a porszemet, hogy rendelkezzék a világ Teremtőjének testéről. A császár gyáva szolgája utat enged a gyöngédségnek. Az élettelen testet leemelik. A szögeket ki kell húzni, s visszafelé elvégezni a gyilkos cselekvések sorát. De az idő kerekét visszaforgatni nem lehet. Ami megtörtént, visszavonhatatlan: elvégeztetett. Az emberi gesztusok: a puha érintés, a test gondos gyolcsokba tekerése, a bepólyált ember elhelyezése a sírban mind-mind az Atyához vezető mennyei visszaút földi kísérői. 

Nevezhetjük-e hiábavalónak azt, ha valaki szeretettel szolgál az elmúlónak? Az ilyen jóindulatú, szent cselekedet feljegyeztetik az élet könyvében, mert az örökkévalóságra mutat.

Sebestyén Katalin