Pál levele a Galatákhoz 2,1-10

2,1	Azután tizennégy esztendő múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással, és magammal vittem Tituszt is.
2,2	Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem fel, és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a pogányok között hirdetek, mégpedig külön a tekintélyesek elé, nehogy hiába fáradjak, és hogy eddigi fáradozásom se legyen hiábavaló.
2,3	Még a velem lévő Tituszt, aki görög volt, őt sem kényszerítette senki arra, hogy körülmetélkedjék,
2,4	a befurakodott áltestvérek kedvéért sem, akik csak azért férkőztek be közénk, hogy kikémleljék szabadságunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, és így szolgává tegyenek minket.
2,5	Ezeknek egy pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra.
2,6	Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak - hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az ember személyét -, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek.
2,7	Ellenkezőleg: elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint ahogyan Péterre a körülmetélésé.
2,8	Mert aki munkálkodott Péter által a körülmetéltek közötti apostolságban, az munkálkodott énáltalam is a pogányok között.
2,9	És amikor Jakab és Kéfás meg János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányokhoz menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez.
2,10	Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről: ez az, amit én igyekeztem is megtenni.

Az Újszövetség ma a ismert legősibb
kézirattöredéke, a Ryland papirusz,
János ev. 18,31-33, 2. század

Pál többször is kiemeli, hogy Jeruzsálemben a "tekintélyesek"-nek hirdette az evangéliumot, tehát olyan vezetőknek, akik napi kapcsolatban álltak az apostolokkal - Péterrel, Jánossal, Jakabbal -, sőt, talán ők maguk testben is találkoztak Jézussal. Valóban, milyen fontos személyek! Náluk jobban igazán senki nem ismerhette azt az evangéliumot, amiről most Pál is bizonyságot tett. Mégis figyelemmel meghallgatják őt, elfogadják, amit mond, tekintélyüket nem arra használják, hogy maguknak tartsák fönn a kinyilatkoztatás kizárólagos jogát, hanem arra, hogy mindent és mindenkit támogassanak vele, aki Isten Lelke által hirdeti, hogy Jézus Krisztus az Úr! Végtelenül alázatosak, ezen kívül taníthatóak, távol áll tőlük az egyéni becsvágy, csak az lebeg a szemük előtt, hogy az evangélium terjedhessen, méghozzá mindenütt az ott élő embereknek legmegfelelőbb közvetítők segítségével,akár Péternek, akár Pálnak hívják az illetőt, hiszen aki munkálkodik, az úgyis ugyanaz. Döntésüket pedig nem elhamarkodva, hanem bölcs megfontolás, közös mérlegelés után hozzák meg.

Ha hittel kérjük, akkor bizonyosak lehetünk benne, hogy Isten ma is tud ilyen vezetőket adni nekünk. A közeledő presbiterválasztás előtt legyen fontos mindannyiunknak, hogy ezért nap mint nap imádkozzunk!

Bartos Bea