Jakab 1,19-27

1,19	Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,
1,20	mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.
1,21	Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.
1,22	Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.
1,23	Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát.
1,24	Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.
1,25	De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.
1,26	Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.
1,27	Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.

Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat! Bizony kedves testvérek, ez az igazság. Az ige saját magáról mondja el, hogy az ige hallgatása csak eszköz, ahhoz, hogy Istennel találkozzunk, Istent megértsük és az Ő akaratát keresve, kutatva ráleljünk arra az Útra, ahol Ő vezetni szeretne bennünket. Nincs helye önbecsapásnak, nincs helye álkegyességnek. Ezek hiábavalóságok. „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban” Nem véletlen, hogy ezt az igeszakaszt választottuk a budai diakóniai szolgálat gyülekezeten belül végzett szolgálatai vezérigéjének. Ezt próbáljuk megvalósítani, amikor a gyülekezet 75 év feletti tagjait kiemelten kezeljük. Nagy öröm megtapasztalni, hogy a gyülekezetből milyen sokan készséggel jelentkeznek a felhívásunkra, szolgálnak a gépkocsijukkal az idős gyülekezeti tagok szállításában, segítenek a csomagok összeállításában - éppen ma este-, aztán majd a maradék csomagok kézbesítése is megtörténik karácsonyig a Névtelen Segítő Kezek által. És hozzák a híreket az idősekről, betegekről, hol van szükség segítségre, még több gyülekezeti jelenlétre.

Mert ha nyitott, engedelmes szívvel hallgatom az igét, és beengedem a szívembe, hogy ott munkálkodjon, ennek következménye kell, hogy legyen az életemben. Többek között abban, hogy erős késztetés vezet, hogy odaforduljak az elesettekhez, a nyomorúságban élőkhöz, idősekhez, betegekhez, özvegyekhez, árvákhoz. Ezt nem lehet, sőt nem szabad emberi kényszer alatt tenni, csakis a Szentlélek tud erre bennünk olyan erős késztetést gerjeszteni, aminek kénytelenek vagyunk engedelmeskedni. Ezért valljuk, hogy a diakónia a gyülekezetben nem cél, hanem következmény. Megtapasztalom Isten hatalmas kegyelmét, ez hálára ösztönöz, ami az elesettekhez való odafordulásra késztet. Így válhat egy csomag kézbesítése élő és ható megcselekedett igévé. Élővé, mert lelki gyümölcsei teremnek bennem és a másik emberben, és hatóvá is, mert nem rólam szól, hanem Isten hatalmas kegyelmét hirdeti a megcselekedett ige.

A Károli-féle fordítás alapján talán még jobban érthető ez, hiszen ebben a fordításban egyenesen tiszta és szeplő nélkül való istentiszteletnek mondja az özvegyekhez, árvákhoz történő odafordulást. Biztatok hát mindenki, hogy vegyen részt ebben a kicsit „más fajta istentiszteletben” is, látogassa az özvegyeket, árvákat az ő nyomorúságukban, és megtapasztalhatja azt, amit az ige mond: aki megvalósítja ezt, azt ez boldoggá is teszi, és maga a megélt cselekvő élete válhat istentiszteletté.

Csenki Zsuzsa