Máté evangéliuma 14,22-36

14,22	Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.
14,23	De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.
14,24	A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt.
14,25	A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.
14,26	Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak.
14,27	De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”
14,28	Péter ekkor így szólt hozzá: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen.”
14,29	Mire ő így szólt: „Jöjj!” Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment.
14,30	Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!”
14,31	Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
14,32	És amint beszálltak a hajóba, elült a szél.
14,33	A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”
14,34	Átkelve a túlsó partra, Genezáret földjére érkeztek.
14,35	Amikor felismerték őt a helység lakói, embereket küldtek az egész környékre, és odavittek hozzá minden beteget,
14,36	és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét megérinthessék. És akik csak megérintették, meggyógyultak.

Erről az igéről is két dolog jutott eszembe: első: Jézus egyedül szeretne imádkozni. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki abba a hibába esik időnként, hogy olyan sok mindent elvállal, hogy nem marad ideje magára. Annyira nehéz megérteni azt, hogy hiába a segítő szándék, néha ki kell mondani, hogy: nem, most kicsit magammal kell foglalkoznom. Nyilván nem vészhelyzetekben, csak, mint rendes keresztények, ha lehet segíteni, ha kicsit is azt gondoljuk, hogy szükség van ránk, ha csak tudjuk, hogy a másiknak jobb kedve lenne a társaságunktól, akkor megyünk. És ez jó is, amíg nem következik be, hogy ezért másnap nem bírunk koncentrálni a munkára, hogy nincs egy szabad napunk, így hulla fáradtak leszünk, ingerlékenyek és arra vagyunk mérgesek, akinek segítettünk. Velem legalábbis megesik ez. És nem szeretem. Lassan kezdem megtanulni reálisan felmérni az erőmet, és néha nemet mondani. Jó, hogy Jézus nem ilyen. Ha szüksége van saját időre Istennel, akkor elvonul. Akkor nem mondja azt, hogy ebben az időben másnak is segíthetnék. Nem hiszi azt, hogy nélküle megállna a világ, pedig nélküle tényleg így lenne. :)

A második, hogy a nehézségek gyakran addig tartanak, amíg van mit tanulnunk belőlük. Péter kételkedik, és amikor a félelmeire figyel, akkor süllyedni kezd. De amint megtanulja, hogy bízzon Jézusban, és beszállnak a hajóba, akkor elül a szél is. Vannak problémák, feladatok, amik csak az erősítésünket szolgálják, ezek pedig nem, hogy nem haladják meg az erőnket, de nem is tartanak tovább, mint szükséges. Istennek nem az a célja, hogy nekünk rossz legyen. A kérdés csak az, hogy mi mennyi idő alatt birkózunk meg velük.

Ernhoffer Anna