| 15,1 | Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták: |
| 15,2 | "Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket." |
| 15,3 | Ő így válaszolt nekik: "Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát? |
| 15,4 | Mert Isten ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék. |
| 15,5 | Ti pedig így tanítotok: Ha valaki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját és anyját. |
| 15,6 | Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért. |
| 15,7 | Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás: |
| 15,8 | Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem. |
| 15,9 | De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai." |
Hagyomány vagy Isten-i parancs? Érvénytelenítheti-e a hagyomány az Isten parancsolatát? Vagy még inkább: emberi érdekeket takargathatunk-e kegyes dumákkal? A farizeusok gyakorlatától ez sem volt idegen. Nem segítették idős szüleiket, mert áldozati ajándéknak kiáltották ki azt a bárányt vagy gerlicét, amivel a szülők betevőjét kiegészíthették vagy biztosíthatták volna. Talán jogszerűen jártak el, de nem emberségesen, és főként nem Isten-szerűen.
Olykor velünk, mai keresztényekkel is megesik, hogy Isten nevével takargatjuk saját érdekeinket vagy elveinket, esetleg szolgáljuk saját kényelmünket. Ilyenkor Anthony de Mello történetei jutnak eszembe.
Az első a törvényekről: „A ti vallási vezetőitek éppoly vakok és zavarodottak, mint ti magatok - mondta a Mester. – Ha az élet problémáival kerülnek szembe, csak Könyvből kiolvasott válaszokkal tudnak segíteni. Az élet azonban túlságosan nagy ahhoz, hogy beleférjen egy Könyvbe. S hogy példát is adjon rá, mesélt arról a banditáról, aki így szólt: - Állj! Ide a pénzt, vagy különben! - Különben mi lesz? - Ne zavarjon össze! Ez az első munkám.”
Vagy a másik a tiszteletről: „Annak az embernek, aki éveket töltött a vallásos törvények tanulmányozásával, azt mondta a Mester: - A jó élet kulcsa a szeretet, nem a vallás vagy a törvény. Aztán pedig elmesélte annak a két hittant tanuló gyereknek a történetét, akiknek már elegük volt a vallásos okításból, s az egyik azzal a javaslattal állt elő, hogy szökjenek meg. - Megszökni? De apáink majd elkapnak, és jól elagyabugyálnak bennünket - mondta a másik. - Majd visszaütünk. - Micsoda? Megütni az apádat? Elment az eszed! Hát elfelejtetted Isten parancsát, hogy atyádat és anyádat tisztelni kell?- Igazad van … De tudod mit? Te vered az én apámat, én meg majd a tiédet.”
Egy történet a bűnösségről: „Az önelégült prédikátor megkérdezte: - Szerinted mi a legsúlyosabb bűn a világon? - Annak a személynek a bűne, aki másokat bűnösnek lát - válaszolta a Mester.”
Egy meg arról, milyen nevetséges és átlátszó, ha az Isteni-i törvény mögé akarunk bújni: „Valóban kéttípusú ember létezik: a farizeus és a közönséges ember- mondta a Mester, miután elolvasta Jézus példabeszédét. - Miről lehet a farizeust felismerni? - Egyszerű. A farizeusok végzik a kategorizálást - válaszolta a Mester.”
Nos, Isten nem lesz kisebb attól, ha mi, emberek beskatulyázzuk őt. De a mi hitünk meghal abban a pillanatban, amikor a magunk gyártotta kategóriákban keressük őt.
Sebestyén Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése