16,1 | A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy kísértsék őt: kérték, hogy mutasson mennyei jelt nekik. |
16,2 | Ő azonban így válaszolt nekik: "(Amikor esteledik, ezt mondjátok: Szép idő lesz, mert vöröslik az ég! |
16,3 | Reggel pedig: Ma zivatar lesz, mert vörös és borús az ég. Képmutatók! Az ég arcát meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?) |
16,4 | E gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele." Ezzel otthagyta őket, és elment. |
16,5 | Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. |
16,6 | Jézus így szólt hozzájuk: "Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!" |
16,7 | Ők pedig így tanakodtak egymás közt: "Nem hoztunk kenyeret!" |
16,8 | De Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: "Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? |
16,9 | Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? |
16,10 | A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? |
16,11 | Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek?! Őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!" |
16,12 | Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától. |
Szeretném megosztani, hogyan tértem meg majdnem a jelek hiányától, amikor még ateista voltam. Nekem ugyanis rengeteg érvem volt a keresztények ellen, biztosan mind ismerjük ezeket, hogy a gyengék vagyunk, csak rá akarjuk kenni valakire a hibáinkat, hogy könnyű megvezetni minket, stb. De a legfőbb érvem az volt, hogy ha Isten létezne, akkor biztos lenne rá bizonyíték, és ezzel "végleg" meg is nyugodva lezártam magamban ezt a témát. Egészen addig tartott ez a kellemes állapot, amíg el nem olvastam Waltari Szerencsés Félix c. regényét.(Nagyon jó könyv egyébként, de ez itt most nem a könyvajánló, úgyhogy nem mesélem el miről szól...) Van benne egy olyan jelenet, amikor az egyébként elég szerencsétlennek beállított Félix jelet kér az Úrtól. És a következő pillanatban egy (vagy egy nagy csapat, már nem is emlékszem) galamb elrepül az ablak előtt. Én, mint gondolkozó olvasó, azt gondoltam: tessék, itt a jel, nincs más dolguk, mint megtenni, amiért a jelet kérték. De mit tettek ők? Tanakodni kezdtek, hogy ez Isten volt-e, vagy a véletlen. És akkor egyszer csak fejbe vágott az igazság. Hogy nincs jel annak, aki nem hisz. Még akkor sem, ha ilyen végtelenül nyilvánvalónak látszik. Akkor közelebb kerültem Istenhez, mint bármikor addig. Az eszemet már megtért, csak a szívemmel tartott el a dolog még néhány évig. :) Úgyhogy jel az, amit annak veszünk. Az, hogy valami annyira fontos nekünk, hogy jelet kérünk miatta, már az is egy jel. De szerintem nem kell aggódni, ha Isten akar valamit, általában addig tolja az orrunk elé, amíg észre nem vesszük. Nekünk meg itt a szabad akarat, és az áldás lehetősége a döntéseinkre. Isten biztosan örömmel látja, ha egyedül is el merjük határozni magunkat.
Ernhoffer Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése