Máté evangéliuma 18,11-20

18,11	("Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.)
18,12	Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet?
18,13	Ha azután megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el.
18,14	Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül."
18,15	"Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát.
18,16	Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást.
18,17	Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt.
18,18	Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.
18,19	Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.
18,20	Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük."

Ez a juhos példa a tékozló fiú történetére hasonlít. Mindkettő meglepő, mert könnyen azonosítjuk magunkat a másik testvérrel, a többi juhval. (Arra az érdekes kérdésre most nem is térnék ki, hogy ki melyik szerepbe képzeli magát először...) És akkor nem értjük, hogy hogy van ez, a másikat miért nem illeti meg ugyanaz a figyelem. És ez a kulcsa a dolognak, hogy a figyelmet azonosítjuk a szeretettel. Pedig nem azt mondja az ige, hogy az elveszett juhot jobban szeretné, csak azt, hogy örül neki, hogy megtalálja. Isten mindenkit ismer és szeret a nyájában. De gondoljunk csak bele, hogy mekkora szabadságot ad nekünk ez a két történet! Nem kötelező követnünk a szabályokat, vagy a közösség által elfogadott életmintákat.  A lelki életünknek is vannak növekedési szakaszai, lázadhatunk, mint a kamaszok, kipróbálhatunk más dolgokat, mint a fiatalok, és közben mégis biztosak lehetünk abban, hogy a pásztor visszavár, és örül, hogyha visszatérünk, mert az tud igazán valami mellett dönteni, aki eléggé ismeri a másik oldalt is. Van akinek ehhez elég mások példája, van akinek a maga feje után kell mennie. Olyan jó, hogy utánunk jön megkeresni.

Ernhoffer Anna