21,33 | "Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. |
21,34 | Amikor elérkezett a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. |
21,35 | A munkások megfogták szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek közülük. |
21,36 | Aztán ismét küldött szolgákat, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is. |
21,37 | Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. |
21,38 | De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége. |
21,39 | Majd megfogták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. |
21,40 | Vajon majd ha megjön a szőlő ura, mit tesz ezekkel a munkásokkal?" |
21,41 | Ezt felelték neki: "Mivel gonoszak, ő is gonoszul veszti el őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják a termést a maga idejében." |
21,42 | Erre megkérdezte tőlük Jézus: "Sohasem olvastátok az Írásokban: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben. |
21,43 | Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. |
21,44 | És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja." |
21,45 | Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. |
21,46 | Szerették volna elfogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta. |
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése