Máté evangéliuma 22,1-14

22,1	Megszólalt erre Jézus, és ismét példázatokban beszélt hozzájuk:
22,2	"Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának.
22,3	Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni.
22,4	Ekkor más szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ebédet, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van: Jöjjetek a menyegzőre!
22,5	De azok, mit sem törődve ezzel, elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe.
22,6	A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket.
22,7	Ekkor a király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette.
22,8	Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.
22,9	Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre.
22,10	Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel.
22,11	Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve;
22,12	így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott.
22,13	Akkor a király ezt mondta szolgáinak: kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.
22,14	Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak."

Milyen nonszensz, élettől elrugaszkodott példázat ez?! Ki az az őrült, aki, ha meghívást kap egy hercegi esküvőre, egyből elkezd kifogásokat keresni, rögtön jobb dolga akad, és inkább belemerül a munkájába, ahelyett, hogy elmenne a pompás lakomára, a fényes örömünnepre. Én legalábbis törném kezem-lábam, tenném félre minden dolgomat, hogy ott lehessek, hogy láthassam, hogy részt vehessek benne! Mi van ezekkel az emberekkel, miért utasítják el a meghívást? A király persze nem fújja le az esküvőt, ha nem jönnek a várva várt meghívottak, szerez más vendéget – ő mindenképpen ünnepelni szeretne. Mindent előkészített, a vendégeken az ő öröme nem múlhat. Jöjjön hát mindenki más! Jönnek is, a legtöbben felveszik ünneplő ruhájukat, de akad olyan is, aki csak beugrik a buliba. A király pedig megszégyeníti azt, aki nem menyegzői ruhában jött.

Mert nem elég jelen lenni, ott is kell lenni – szívvel-lélekkel. A félmegoldás nem elegendő. Kívülről is látszódjon, ünnepi ruhánk is mutassa, ami a szívünkben van, látszódjék, kik vagyunk, miért jöttünk, kihez tartozunk!

A munka helyett sokszor használjuk a hivatás szót, úgy érezzük, a munkánk több, mint egyszerű „favágás”, napi rutin – nekünk feladatunk van, amire el lettünk hívva. Jaj, nekünk, ha olyanok vagyunk, mint a példázat vendégei! Ha a nagy munkazajban nem halljuk a hívást, könnyen lemaradunk valami fontosról. Mert ideje van a munkának, és ideje van az ünneplésnek, ráadásul mi is hivatalosak vagyunk a menyegzőre. Úton vagyunk, de figyeljünk arra, hogy úgy menjünk, hogy oda is érjünk, és útközben ünneplő ruhánk nehogy elveszítsük.

Pompor Zoltán