Máté evangéliuma 25,31-46

25,31	"Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.
25,32	Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
25,33	A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja."
25,34	"Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.
25,35	Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok,
25,36	mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.
25,37	Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?
25,38	Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?
25,39	Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?
25,40	A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."
25,41	"Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.
25,42	Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom,
25,43	jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.
25,44	Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?
25,45	Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.
25,46	És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre."

Felmerül bennem a gondolat kecske vagyok-e vagy juh, vagy áldott-e, örökös-e? Aki ezt tudja nem én vagyok, de akinek adni kell, befogadni, látogatni  az igen. 

Mikor egy gyerek karácsonyon Panov apó voltam és várva vártam az Urat, aki nem jött, csak mindenféle szegény, elesett ember, akiknek enni és inni adtam, a játék hirtelen más értelmet nyert. A jelmez, a díszletek, a szavak túlmutattak önmagukon és hirtelen előtűnt az Ige. Ebben a számomra minősített időben új jelentőséget, jelentést kaptak életem szereplői, legyenek akár mellettem élők, akár csak éppen egy rövid ideig felém, mellettem tartók. Arcukra, tekintetükre gondolva már csak nem az embert láttam, hanem a bennük rejlő Krisztust. Életükben, szenvedésükben, örömükben nem csak a pillanatnyi állapot, hanem az örökélet is felvillant. 

Nagy ajándék volt ez nekem, és igyekszem nem feledni a mindennapok sodrában sem, hogy a legkisebb is számít, sőt gyakran a semminek tűnő mosoly, simogatás, elismerő szó, odaadott idő a legfontosabb. Különösen, ha nem az én szeretetem van csak benne, hanem érződik rajtam Krisztus jó illata.

Árvai Lackó