Mózes ötödik könyve 1,1-33

1,1	Ezeket a beszédeket mondta el Mózes egész Izráelnek a Jordánon túl a pusztában, a Szúffal szemben levő síkságon, Párán és Tófel, Lábán, Hacérót és Dí-Záháb között.
1,2	Tizenegy napig tartott az út a Hórebtől Kádés-Barneáig, a Széír hegyén át.
1,3	A negyvenedik évben, a tizenegyedik hónap elsején történt, hogy elbeszélte Mózes Izráel fiainak mindazt, amit megparancsolt neki az Úr,
1,4	miután megverte Szíhónt, az emóriak királyát, aki Hesbónban lakott, meg Ógot, Básán királyát, aki Astárótban lakott, Edrei mellett.
1,5	Így kezdte Mózes magyarázni ezt a törvényt a Jordánon túl, Móáb földjén:
1,6	Az Úr, a mi Istenünk, így beszélt hozzánk a Hóreben: Elég sokáig laktatok már e mellett a hegy mellett.
1,7	Induljatok útnak, és menjetek az emóriak hegyére, meg az azzal szomszédos területekre, a síkságra, a hegyvidékre és a Sefélá-alföldre, a Délvidékre és a tengerpartra, a kánaániak földjére és a Libánonra, a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig.
1,8	Íme, én elétek tártam ezt a földet. Menjetek hát, és vegyétek birtokba azt a földet, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utódaiknak adja.
1,9	Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok.
1,10	Istenetek, az Úr, megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint az égen a csillag.
1,11	Szaporítson is meg benneteket az Úr, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek!
1,12	Hogyan tudnám egyedül magamra vállalni bajaitokat, terheiteket és peres ügyeiteket?
1,13	Jelöljetek ki törzsenként bölcs, értelmes és tapasztalt embereket, és én elöljáróitokká teszem őket.
1,14	Ti feleltetek, és azt mondtátok nekem: Helyes, amit mondtál, így kell tenni!
1,15	Fogtam tehát törzseitek főembereit, a bölcs és tapasztalt embereket, és elöljáróitokká tettem őket: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és felügyelőkké minden törzsben.
1,16	Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga.
1,17	Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt.
1,18	Így parancsoltam meg nektek abban az időben mindazt, amit tennetek kell.
1,19	Azután elindultunk a Hórebtől, és bejártuk azt az egész nagy és félelmetes pusztát, amelyet az emóriak hegysége felé vivő úton láttatok, ahogyan megparancsolta nekünk Istenünk, az Úr. Így érkeztünk meg Kádés-Barneába.
1,20	Ott ezt mondtam nektek: Megérkeztetek az emóriak hegyéhez, amelyet Istenünk, az Úr, nekünk fog adni.
1,21	Lásd, eléd tárta ezt a földet Istened, az Úr. Vonulj ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta az Úr, atyáid Istene. Ne félj, és ne rettegj!
1,22	Akkor hozzám jöttetek mindnyájan, és ezt mondtátok: Küldjünk előre embereket, hogy kikémleljék az országot, és hozzanak nekünk hírt, hogy melyik úton kell felvonulunk,hogy milyenek azok a városok, amelyekbe be kell vonulnunk.
1,23	Jónak láttam ezt, és kiválasztottam tizenkét férfit, minden törzsből egyet.
1,24	Ezek elindultak, fölmentek a hegyvidékre, eljutottak az Eskól-völgyig, és kikémlelték azt.
1,25	Szedtek annak a földnek a gyümölcséből, és elhozták nekünk. Hírt is hoztak nekünk, és ezt mondták: Jó földet akar nekünk adni Istenünk, az Úr.
1,26	Ti azonban nem akartatok felvonulni ellene, hanem fellázadtatok Isteneteknek, az Úrnak a parancsa ellen.
1,27	Zúgolódtatok sátraitokban, és ezt mondtátok: Gyűlöl bennünket az Úr; azért hozott ki Egyiptomból, hogy most az emóriak kezébe adjon, és elpusztítson bennünket.
1,28	Hova is vonulnánk? Testvéreink elcsüggesztették szívünket, amikor ezt mondták: Nagyobb és szálasabb nálunk az a nép, városaik nagyok, és falaik az égig érnek, sőt még Anák-fiakat is láttunk ott.
1,29	Akkor ezt mondtam nektek: Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük!
1,30	Istenetek, az Úr, aki előttetek jár, harcolni fog értetek éppúgy, ahogyan Egyiptomban tette veletek, szemetek láttára.
1,31	A pusztában is láttad, hogy úgy vitt téged Istened, az Úr, ahogyan fiát viszi az ember, az egész úton, amelyen jártatok, míg el nem érkeztetek erre a helyre.
1,32	Ennek ellenére sem hittetek Istenetekben, az Úrban,
1,33	aki előttetek járt az úton, éjjel tűzben, nappal felhőben, és kiszemelte azt a helyet, ahol táboroznotok kellett, és megmutatta az utat, amelyen járnotok kellett.

Nagy örömömre ószövetségi szakaszokat kezdünk olvasni. Az Ószövetség nekem kicsit olyan, mint egy jó film jól sikerült nulladik része. Nagyon megszerettük a "főszereplőt", ezért szeretnénk minél többet megtudni róla.

A most kezdődő szakasz a pusztai vándorlásra való visszaemlékezéssel kezdődik. Az Úr úgy ítéli meg, hogy már elég sokáig laktak ott, továbbmehetnek a megígért földre. Nehéz dolog sok ideig várni valamire. Főleg Istennel kapcsolatban, olyan egyszerű lenne, ha adni akar valamit, akkor adja gyorsan. De az időre nem neki van szüksége, hanem nekünk. A nagy dolgokra általában fel kell készülni. Úgy tűnik nekik nem volt elég az idő így sem, mert amikor neki kéne indulni, nem tudnak megszabadulni a félelmeiktől. A legmegdöbbentőbb az a gondolat, hogy gyűlöli őket az Úr. Hogy jut ilyen az eszükbe? Ennyi csoda után még nem tűnt fel nekik, hogy Isten nem olyan, mint a többi kicsinyes (mellesleg nem is létező), és az emberekkel szórakozó isten, mint akiket más népeknél láttak? Az a baj, hogy ahelyett, hogy arra figyelnének, amit Isten mond, inkább megpróbálják kitalálni, hogy mint gondol, így viszont önkéntelenül is beszorítják Istent a maguk keretei közé. Nem mintha ez a gyengeség nem lenne érthető. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki azt szokta gondolni, hogy a másik biztos azt gondolja, hogy... De ez általában nem működik, Istennél meg aztán tényleg nem. Ő épp be akarja tartani az ígéretét. Egy ismerősöm azt mondta egyszer, hogy neki az a tapasztalata (és ezzel én is nagyon egyet értek), hogy Isten türelmes, amikor bajban vagyunk, és azt kell valahogy megoldani, túlélni. Olyankor enged minket a saját tempónkban haladni. Szigorú viszont akkor, amikor ad valamit. Olyankor elvárja, hogy elfogadjuk, és beleadjunk mindent. Itt az intő példa, a pusztában rekedő zsidók elég súlyos árat fizetnek azért, hogy nem hallgatnak az Úrra.

Ernoffer Anna