20,1
Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és látsz lovakat,
harci kocsikat és nálad nagyobb sereget, ne félj tőlük, mert
veled lesz Istened, az Úr, aki felhozott téged Egyiptomból.
20,2
Amikor készültök az ütközetre, lépjen elő a pap, és
beszéljen a néphez.
20,3
Ezt mondja nekik: Halld meg, Izráel! Ti most készültök
megütközni ellenségeitekkel. Ne lágyuljon meg a szívetek, ne
féljetek, ne rettegjetek, és ne rémüljetek meg tőlük!
20,4
Mert Istenetek az Úr veletek megy, harcol értetek
ellenségeitek ellen, és megsegít benneteket.
20,5
A felügyelők pedig így beszéljenek a néphez: Van-e itt
olyan ember, aki új házat épített, és még nem avatta fel? Az
menjen vissza a házához, nehogy másvalaki avassa fel azt, ha ő
meghal a harcban.
20,6
Van-e olyan ember, aki szőlőt ültetett, de még nem vette
hasznát? Az menjen vissza a házához, nehogy másvalaki vegye
hasznát, ha ő meghal a harcban.
20,7
Vagy van-e olyan ember, aki eljegyzett egy leányt, de még nem
vette el? Az menjen vissza a házához, nehogy másvalaki vegye azt
el, ha ő meghal a harcban.
20,8
Azután még ezt is mondják meg az elöljárók a népnek:
Van-e itt olyan ember, aki fél, és lágy szívű? Az menjen vissza
a házához, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz
hasonlóan!
20,9
Amikor a felügyelők befejezik a néphez intézett beszédüket,
rendeljenek csapatparancsnokokat a nép élére.
20,10
Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés
megadásra.
20,11
Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted
kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető
szolgáddá.
20,12
De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor
zárd körül!
20,13
És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a
benne levő férfiakat mind.
20,14
De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a
zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az
ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr.
20,15
Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek
tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók.
20,16
De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr
ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!
20,17
Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat és a
kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan
megparancsolta neked Istened, az Úr;
20,18
azért, hogy meg ne tanítsanak benneteket mindazoknak az
utálatos dolgoknak az elkövetésére, amelyeket ők isteneik
tiszteletére elkövetnek, és így ne vétkezzetek Istenetek, az Úr
ellen.
20,19
Ha egy várost hosszabb időn át tartasz körülzárva, és
harcolsz ellene, hogy bevedd, ne pusztítsd ki a fákat, fejszét
emelve rájuk! Egyél róluk, de ne vágd ki azokat, mert nem ember a
mezőn levő fa, hogy az is ostrom alá kerüljön miattad.
20,20
Csak azt a fát pusztítsd el és vágd ki, amelyről tudod,
hogy nem gyümölcsfa. Abból építs ostromműveket az ellen a város
ellen, amely harcban áll veled, míg csak el nem esik.
Micsoda Isten iránti bizalom kell egy ilyen harcba induláshoz! Eleve az ellenség fölényben van, vagy lehet, de még így is hazaküldenek mindenkit, aki nem odavaló. Mi lenne most, ha ilyen indokokkal távol lehetne maradni a harctól? Ez azonban még nem a tömegek háborúja, ahol mindegy, hogy ki kicsoda, és miért van ott, csak legyünk többen, mint az ellenség. Azon azért érdemes elgondolkozni, hogy a különböző történelmi időszakokban miért folytak háborúk. Nem lenne túl nagy különbség, a cél a terület, a hatalom, a zsákmány. Mi változott akkor? Az, hogy új szövetségben élünk. Nem célunk emberek élete árán javakhoz jutni. Állandó maradt azonban, hogy Isten továbbra is mellettünk áll, akkor is, ha erőnket meghaladónak tűnő feladattal nézünk szembe. De még mindig jobb, ha a gyávák inkább hazamennek...
Ernhoffer Anna
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése