
Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz. Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit "törvénye" által. Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. Vagy Isten kizárólag a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony, a pogányoké is; mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által. Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek.
"Igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz." Mert magunk erejéből, magunk cselekedeteiből ez nem lehetséges. De Isten az emberileg lehetetlent is megteszi, értünk, hogy a ”nincs igaz ember egy sem” isteni igazság önmaga cáfolatává váljon, mert az Ő szeretete által, az Ő akaratából EGY IGAZ EMBER születik, aki elhordozza a világ bűneit, így lehetővé teszi az igazságszolgáltatást. És ez általa igazzá válhat, aki hisz Benne. Emberi erők jöhetnek, akár tankokkal, győzhetnek is időlegesen, de Isten igazsága ettől még nem vész el. Isten az ő igazságát nyilvánvalóvá teszi és győzelemre viszi, Jézus által, az ő engesztelő vére által. A Vele megharcolt, átélt győzelem –ingyen, kegyelemből – bárkié lehet, aki hisz Jézusban. Ez a győzelem már nem időleges, hanem örök érvényű s örökké tart. Nagy bíztatás ez, és reménységünk is egyben földi életünk során gyakran bekövetkező botlásaink, bukásaink idején.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése