Péntek, Róm 7,14-25

A Codex Sinaiticus, IV. század eleje

Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: ki vagyok szolgáltatva a bűnnek. Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.

A Római levél utolsó sorai, Codex Vaticanus, IV. sz. eleje

„Nem én cselekszem a gonoszt, hanem a bennem lakó bűn.” Pedig olyan jó érzés, amikor úgy gondolom, hogy valami jót cselekedtem, vagy pontosabban jót akartam cselekedni, és nagyon rossz, ha nem sikerül, rossz lesz belőle vagy helyette. Én a jót akartam, de a rossz énem nem hagyta. Csakhogy a rossz énem is én vagyok! Alibi-kereső önáltatás, ha azzal akarom menteni magamat, hogy nem is én vagyok a rossz, csak valaki/valami belém bújt (Sátán, Ádám-örökség, stb.), és ő az oka mindennek. Akárhogy is van, én a magam erejéből nem vagyok képes megszabadulni a bűnös én-től. Össze vagyunk nőve. Egy Valaki képes arra, hogy ezt a pokoli szimbiózist szétválassza, megszüntesse. Tedd meg, Úr Jézus!

Mándy Tamás