
Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által. Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!" Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

"Könnyen azonosulunk a tegnap olvasott résszel: "Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat."(Róm. 7:19) Kicsit tovább olvasva, együtt sóhajtunk felszabadulva Pállal: van remény Krisztussal ebből a helyzetből megszabadulnunk!
Ebben a mai részben tovább tanulgatjuk ennek gyakorlatát. Számomra a Lélek azt üzeni: ne csukjuk be bibliánkat a Róm. 7:19-el, hiszen Krisztusban van lehetőségünk a Lélek szerint élni. Mit jelent ez? "Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai."
Látjuk, hogy ez semmiképpen sem egy szabályrendszerhez való alkalmazkodást jelent. A vezérlés aktív összhang az irányítótoronnyal, napi kapcsolat, amelyet áthat a bizalom. Ahogy gyermekeimmel találkozom egy több napos út után, ugyanez a felszabadult öröm és megnyugvás vár az Atya közelségében. Ez az, amely képes kiűzni a sötétséget az életünkből, naponta. Jézus így bátorít: "Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?" (Luk. 11:13). Kérd a Lélek segítségét minden nap!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése