16,35 Amikor megvirradt, elküldték az elöljárók a törvényszolgákat, és azt üzenték: „Bocsásd szabadon azokat az embereket!” 16,36 A börtönőr nyomban tudtára adta Pálnak ezt az üzenetet: „Az elöljárók ideküldtek, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!” 16,37 Pál azonban így szólt hozzájuk: "Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket!" 16,38 A törvényszolgák pedig jelentették ezt a dolgot az elöljáróknak. Amikor ezek meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek, 16,39 elmentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. 16,40 Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, és látva a testvéreket, bátorították őket, majd eltávoztak.
Az előző versekben rengeteg csoda történt az apostolokkal, földrengés, a börtönőr megtérése, a többi fogoly ott-maradása. Ezek mind lehetővé tették volna, hogy Pálék megszökjenek, még az erkölcsi alapjuk is meglett volna, hiszen teljesen ártatlanul érték őket a bántalmazások és megaláztatások. Ők azonban még akkor sem mennek el, amikor megszületik a szabadulást jelentő titkos döntés. Azt várnánk, hogy csak simán élnek ezzel a döntéssel és Istennek hálát adva megtartott életükért szépen elmennek. Ők viszont jogaikra hivatkoznak, úgymond elégtételt követelnek. Nem meglepő ez az öntudatosság Páltól, aki az "alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál" elve alapján élte az életét?
Úgy gondolom, Pál egyrészt okos ember, jó stratéga volt, másrészt nagyon jól érezte a különbséget a valódi alázat és a gyávaságból fakadó megalázkodás között. Erre a különbségtételre azért volt képes, mert nem az volt a célja, hogy az életét mentse, hanem, hogy Isten dicsőségét az életében teljességre juttassa. Ha a gyalázat elszenvedésével, akkor azzal, ha bátor kiállással, amivel esetleg mások életét menti vagy könnyíti meg, akkor azzal. Az előbbit pedig megérthetjük, ha belegondolunk, hogy ebben az esetben pl. neki távoznia kellett a városból, az éppen felépülő gyülekezet viszont ott maradt. NEKIK nem volt mindegy, hogy alapítóik, Pálék elégtételt kapnak-e a hatóságoktól, vagy sem. Tettével őket védte, nem a saját dicsőségét vagy emberi jogait. Mi vajon szoktunk-e arra gondolni, ha valahonnan mennünk kell, hogy mit hagyunk magunk után? Istennek ez sem mindegy!
Úgy gondolom, Pál egyrészt okos ember, jó stratéga volt, másrészt nagyon jól érezte a különbséget a valódi alázat és a gyávaságból fakadó megalázkodás között. Erre a különbségtételre azért volt képes, mert nem az volt a célja, hogy az életét mentse, hanem, hogy Isten dicsőségét az életében teljességre juttassa. Ha a gyalázat elszenvedésével, akkor azzal, ha bátor kiállással, amivel esetleg mások életét menti vagy könnyíti meg, akkor azzal. Az előbbit pedig megérthetjük, ha belegondolunk, hogy ebben az esetben pl. neki távoznia kellett a városból, az éppen felépülő gyülekezet viszont ott maradt. NEKIK nem volt mindegy, hogy alapítóik, Pálék elégtételt kapnak-e a hatóságoktól, vagy sem. Tettével őket védte, nem a saját dicsőségét vagy emberi jogait. Mi vajon szoktunk-e arra gondolni, ha valahonnan mennünk kell, hogy mit hagyunk magunk után? Istennek ez sem mindegy!
Bartos Bea
Nem minden rossz, ami rossznak látszik. Isten kezében a rossz dolgokból is jó eredmény születhet. Pál és Szilás börtönbe kerülésének következtében vált lehetővé a börtönőr és háza népe megtérése. Annak, hogy Pál nem megy titokban el a börtönből, az az eredménye, hogy a világi hatalomnak is meg kell hajolnia Isten akarata előtt, ha igaztalanul cselekszik.
Bán Emilné Novák Joli
Kedves Bea! Igen, azt hiszem fontos, hogy, ha elmegyünk valahonnan, mit hagyunk magunk után.
VálaszTörlés(Mint, ahogy az is rólunk beszél, ha valaki közülünk megy el, azt miként bocsátjuk el: Úgy-e, ahogy az elöljárók Pálékat el akarták bocsátani, vagy ahogy Pálék kiállása után végül megtörtént.)
És úgy hiszem az is nagyon fontos, hogy a börtönből elmenve LÍDIÁHOZ MENTEK, a megszületőben lévő filippi gyülekezetet keresték fel. Az Ige ennyit ír:BÁTORÍTOTTÁK A TESTVÉREKET, hihetjük: közös imádsággal, hálaadással, szeretet-és asztalközösséggel, Isten dicsőítésével, kölcsönös áldáskívánással vált az alkalom minden résztvevő számára bátorítássá.
szeretettel üdv cszs