Apostolok Cselekedetei 19,23-40

19,23 Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt. 19,24 Mert egy ötvös, név szerint Demeter, ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket. 19,25 Ez az ember összegyűjtötte a mestereket, valamint a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: "Férfiak, tudjátok, hogy ebből a keresetből származik a mi jólétünk. 19,26 De látjátok, és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte az egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Pál, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. 19,27 Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy ez a mesterség csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét." 19,28 Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: „Nagy az efezusi Artemisz!” 19,29 A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Majd megragadva a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, egy akarattal a színházba rohantak. 19,30 Pál is be akart menni a népgyűlésbe, de őt nem engedték a tanítványok. 19,31 Néhány ázsiai főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, és kérte, hogy ne menjen el a színházba. 19,32 Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta; a gyűlés ugyanis zűrzavarba torkollott, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze. 19,33 A tömegből a zsidók Sándort állították az emelvényre, őt előre küldve, aki azután kezével intve védőbeszédet akart mondani a népgyűlés előtt. 19,34 De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és ezt lehetett hallani mintegy két órán át: „Nagy az efezusi Artemisz!”

Efezusi Artemisz

19,35 Végre a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és így szólt: "Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz templomának, és az ő égből leszállt képének az őrizője? 19,36 Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot. 19,37 Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket. 19,38 Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó mestereknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással. 19,39 Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, a törvényes népgyűlésen azt is el lehet intézni. 19,40 Mert így is az a veszély fenyeget minket, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle oka, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet." Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.

Milyen jó, ha a vezetőknek van erejük, bátorságuk komolyan venni feladatukat. Ha nem engednek a tömeg helytelen nyomásnak, ha nem állnak a hangosan kiáltozók mellé, csak mert ők sokan vannak. Nem is kell túl messzire mennünk, hogy hasonló helyzetben érezzük magunkat. Mennyire könnyű sodródni a tömeg nyomásával, mennyire könnyű egyet kiáltani, még akkor is ha fogalmunk sincs, hogy ki, miért kezdte. Könnyebb elbújni a sokaságban, mint körülnézni, értékelni, mást mondani. Elég csak egy téves szó, egy rosszul megfogalmazott mondat és már dagad is a botrány, terjed a tévhí(t)r. Pált óvták barátai még a részvételtől is, nem engedték felesleges vitába bonyolódni olyan helyen, ahol elvakult, tényeken átgázoló emberek értelmetlen dolgokon csatáznak. „Nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot”- mondta a tömegnek az elöljáró. De legyen fülünk a hallásra és értsünk a szóból. A mi „ gyűlésünket” ne kelljen feloszlatni, mi tudjunk jól beszélgetni, tanácskozni, akár vitatkozni is, csak Ő legyen a középpontban, és vezessen minket hit, remény és szeretet.

Fördős Kata

Hozzád is odament,

reád emelte csöndes kék szemét,

megsimogatott és megkérdezett:

mért sírsz Testvér?

Te leborultál

és megcsókoltad mind a két kezét,

és így beszéltél:

„áldott a Neved!”

Másnap, mégis,

mikor a nap a Golgotán lement,

s ő szerető szavadra

tövisektől koszorúzva várt,

gőgös-csúnyára eltorzult a szád,

s hörögve felkiáltott:

„Barabás!”

(Wass Albert: Barabás!)