
23,12 Amikor megvirradt, a zsidók közül többen összesereglettek, és átokkal kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg meg nem ölik Pált. 23,13 Több mint negyvenen voltak, akik ezt az összeesküvést szőtték. 23,14 Ezek elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és így szóltak: "Súlyos átokkal köteleztük magunkat, hogy semmi táplálékot sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Pált. 23,15 Most tehát a nagytanáccsal együtt javasoljátok az ezredesnek, hogy vezettesse őt hozzátok, mintha alaposabban akarnátok kivizsgálni az ügyét. Mi pedig készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér." 23,16 Meghallotta azonban Pál nőtestvérének fia a cselszövést, elment, és a várba bejutva elmondta ezt Pálnak. 23,17 Pál magához kérette az egyik századost, és ezt kérte tőle: "Ezt az ifjút vezesd el az ezredeshez, mert jelenteni kíván valamit." 23,18 Az tehát maga mellé vette az ifjút, elvezette az ezredeshez, és ezt mondta: "A fogoly Pál hívatott engem, és megkért, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, mert valamit mondani akar neked." 23,19 Az ezredes kézen fogva félrevonta az ifjút, és megkérdezte tőle: "Mit akarsz nekem jelenteni?" 23,20 Az pedig így válaszolt: "A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged: vezettesd le Pált holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban akarnának megtudni róla. 23,21 De te ne engedj nekik, mert közülük több mint negyven férfi leselkedik rá, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig se nem esznek, se nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen is állnak, csak üzenetedet várják." 23,22 Az ezredes elbocsátotta az ifjút, és meghagyta neki: "Senkinek se szólj arról, hogy ezt jelentetted nekem."
- Köszönöm neked, Uram, hogy a gonosz elkésett. Ha már megvirradt, nincs hatalma többé. Magasztallak Jézus, te vagy a Hajnalcsillag! Te vagy a szívemben a fény! Magasztallak a virradatért.
- Add Urunk, hogy ne csüggedjünk akkor, amikor ellenerők össztüzébe kerülünk. A Te szelíd szavad erősebb mindezeknél! Egy fiú, aki halat ad, egy fiú, aki a cselszövést leleplezi, egy Fiú aki a kereszten megváltott. Áldott legyen érte!
- Köszönöm Istenem, hogy Te a Te hatalmad és bölcsességed szerint kormányzod ezt a világot! Köszönöm, hogy ebbe "belefér" az is, hogy hagyod az embert szabadon dönteni, és köszönöm, hogy MÉGIS minden a te üdvtervedet követi!
- Köszönöm Uram, hogy sohasem hallgatsz, hanem ott vagy az életem történéseiben! Ott vagy, amikor szükségben vagyok, amikor a megmentésedre vágyakozom! Köszönöm, hogy Pál apostol példáján keresztül megérthetem, és rácsodálkozhatok a mindent átható, gondoskodó szeretetedre! Köszönöm, hogy újra és újra csodáidon keresztül láttatod velem a szeretetedet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése