23,23 Ezután hívatott két századost, és megparancsolta nekik: "Éjszaka kilenc órától fogva állítsatok készenlétbe kétszáz katonát, valamint hetven lovast meg kétszáz lándzsást, hogy induljanak Cézáreába. 23,24 Adjatok melléjük hátas állatokat is, hogy Pált felültetve biztonságban juttassák el Félix helytartóhoz." 23,25 Azután levelet írt, amelynek ez volt a tartalma: 23,26 "Klaudiusz Liziász a nagyra becsült helytartónak, Félixnek üdvözletét küldi. 23,27 Ezt a férfit a zsidók elfogták, és meg akarták ölni, de csapatommal megjelenve kiszabadítottam, mivel tudomásomra jutott, hogy római polgár. 23,28 Mivel meg akartam tudni, mivel vádolják, a nagytanácsuk elé vezettettem. 23,29 Megállapítottam, hogy az ő törvényük vitás kérdéseivel kapcsolatban vádolják, de nincs ellene semmiféle halált vagy fogságot érdemlő vád. 23,30 Mivel pedig jelentették nekem, hogy merénylet készül ez ellen a férfi ellen, azonnal elküldtem hozzád, és vádlóinak is meghagytam, hogy nálad emeljenek szót ellene." 23,31 A katonák tehát a kapott parancs értelmében átvették Pált, és elvitték az éjszaka folyamán Antipatriszba. 23,32 Másnap a lovasokat tovább küldték vele, ők pedig visszatértek a várba. 23,33 Mikor megérkeztek Cézáreába, átadták a levelet a helytartónak, és elébe vezették Pált is. 23,34 Amikor a helytartó elolvasta a levelet, megkérdezte Páltól, hogy melyik tartományból való; és amikor megtudta, hogy Ciliciából, 23,35 így szólt: "Akkor foglak kihallgatni, ha vádlóid is megérkeztek." És megparancsolta, hogy Heródes palotájában őrizzék.
Pált 470 fős katonai kísérettel, egész kis hadsereggel szállítják Cezáreába. Ennyire fontos ember? Igen, hiszen római polgár! Nem kérnek igazolványt, első szóra elhiszik, pedig egy nemzetiségi, sőt másvallású emberről van szó. De a római jog védelmet nyújt. Igaz, ez a jog törékeny, Néró zsarnoki uralma idején mit sem ér, de békés időben varázsereje van.
Ez is oka lehet, miért éppen Pált választotta ki Isten arra, hogy Jézus hirdetője, a keresztyénség terjesztője legyen az első időben. Egy minden állampolgári jog nélküli ember élete mit sem ért, könnyű lett volna elsöpörni, elhallgattatni, senki sem figyelt volna rá. Így Jézusról szóló szava a helyi társadalom legmagasabb köreihez is eljuthatott, egészen az akkori világ fővárosáig. Isten terve csodálatos, zseniális!

Mi kettős állampolgárok vagyunk: a magyar mellett Isten országának is állampolgárai. Gondoljuk végig felelősséggel, ez számunkra milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár, milyen védelmet nyújt.
Mándy Tamás
Kedves Tamás!
VálaszTörlésKöszönöm igaz és megrendítő szavaidat.
Szomorú, hogy mindez megtörténhetett,
hálával gondolok azokra, akik embereket bujtattak akár életük árán is vagy bátran felemelték szavukat az embertelenség ellen és együttéreztek az üldözöttekkel a szenvedésben,
akik nem elégedtek meg kereszténységükkel, hanem
eljutottak egészen Krisztusig.
Hálával gondolok rájuk és rád,
köszönöm.
Judit