Márk evangéliuma 12,28-34

12,28 Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?” 12,29 Jézus így válaszolt: "A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, 12,30 és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. 12,31 A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." 12,32 Az írástudó ezt mondta neki: „Jól van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; 12,33 és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál.” 12,34 Jézus pedig, amikor látta, hogy értelmesen felelt, ezt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” És többé senki sem merte őt megkérdezni.

Különösen indul ez az epizód. Mintha az írástudó vizsgáztatni akarná Jézust, hiszen olyan kérdést tesz fel, amelyre maga pontosan érzi a helyes választ. Pedig ez az akkor élt művelt, vallásos zsidóság előtt nem volt egyértelmű. A mózesi törvények sokasága között nehéz volt eligazodni, nehéz volt mindegyiknek megfelelni. Gyakran előfordult olyan élethelyzet, amikor egy-egy előírás betű szerinti betartása nem volt lehetséges vagy életszerű, és Jézusnak sokszor szemére vetették, amikor erre rámutatott és eszerint cselekedett. Melyek tehát azok a parancsolatok, amelyek mindenek felett állnak, mondhatni abszolútak. Jézus pontos válasza megnyugtatja írástudónkat, s maga is megismétli, mintegy belső meggyőződésének megerősítéseként, hogy a szeretet parancsa Isten és embertársaink iránt minden más felett van.

Jézus azzal biztatja az írástudót, hogy „nem vagy messze Isten országától”. Hasonlót mondott a gazdag ifjúnak is, majd rámutatott arra az akadályra, amelyet le kellene győznie az örök élet elnyeréséért. Most nem határozta meg, hogy mit kell tennie emberünknek a célba éréshez, rá bízta, hogy megtalálja az utat.

Mi a helyzet velünk? Hívő emberként hisszük, hogy közel vagyunk az Isten országához, sőt Jézus az áldozatával már meg is szerezte számunkra a belépőjegyet. Ha megkérdeznek a keresztyén embernek legfontosabb parancsolatokról, mi is azt feleljük, mint az írástudó: szeretnünk kell Istent, szeretnünk kell embertársainkat.
De a mi szeretetünk kiállja-e a próbát? Tudjuk-e Istent minden más előtt szeretni, akkor is ha baj ér, ha nem úgy történnek dolgaink, ahogy mi elképzeljük? Szeretjük-e felebarátainkat feltétel nélkül, érdek nélkül, ha kell áldozattal is? Ezekre az alapvető kérdésekre aligha felelhetünk tiszta lelkiismerettel igent... Kérjük Isten segítségét szeretetünk kiteljesedéséhez, hogy a még meglévő kis távolság Országától eltűnhessen.

Mándy Tamás