Pál első levele a Thesszalonikaiakhoz 2,13-16

2,13	Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
2,14	Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.
2,15	Ezek megölték az Úr Jézust, ugyanúgy mint a prófétákat, üldöztek minket is; nem kedvesek Isten előtt, és ellenségei minden embernek,
2,16	akadályoznak minket abban is, hogy prédikáljunk a pogányoknak, hogy üdvözüljenek: így teszik teljessé mindenkor bűneiket. De utol is érte őket az Isten haragja végérvényesen.

"...hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek a Krisztusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is..."

Amikor magam elé képzelem Pált, ahogy éveken keresztül embereket toboroz Krisztus táborába, rádöbbenek: milyen világosan meg kellett fogalmaznia, hogy mitől keresztény egy közösség, és mitől nem! A Római Birodalom polgárait is vallási lehetőségek légiója vette körül, meg kellett tehát különböztetni az igaz Isten közösségét a hamis istenekétől. 

Pál arról tesz tanúbizonyságot ebben az igében, hogy a thesszalonikaiak valóban Krisztushoz tartoznak, hiszen hisznek Jézus Krisztusban, és ugyanolyan üldöztetést szenvednek el saját népüktől, mint az apostolok. Az ő megpróbáltatásaik pedig részvételt jelentenek Jézus Krisztus szenvedésében.

Ma sem lehet más a „védjegy”: hit Krisztusban, és a Krisztusért kapott megpróbáltatások elszenvedése.

Életünk során ugyan sok mindenben hihetünk, sok mindent elhiszünk, és számos megpróbáltatással is szembenézünk, de csak Krisztus az, aki mindezt valódi keresztény értékké emeli. Ha a szenvedésünk nem Krisztusért történik, ha a hitünk nem Krisztusra irányul, akkor mindez csak „hamisítvány”.

Különös ajándék, ha Megváltónk szenvedéseiben részesedhetünk. Ebben válhatunk hasonlókká a hajdani elődeinkhez, akik látták az Urat. Az ige arra hív bennünket, hogy ne kíméljük magunkat, ha Krisztusról van szó, hisz ő sem kímélte magát értünk.

Sebestyén Katalin