Pál második levele Timóteushoz 2,22-26

2,22	Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat.
2,23	Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek.
2,24	De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes,
2,25	aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot,
2,26	és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.

Nem véletlenül választottam ezt az igeszakaszt, úgy érzem személyesen nekem szól, engem figyelmeztet, igazít útba. Valószínű valami módon még ifjú lehetek, mert nem győzök kívánságaimtól szabadulni, lábam minduntalan beléjük gabalyodik. Ez egy részről jó, mert tudok még álmodni, vágyom beteljesülve látni dolgaimat, másrészről akadályoz a tisztánlátásban, újra és újra azt veszem észre, hogy a mondataim tele vannak énnel, elhomályosítva az őt és a mit. Le tudjuk-e győzi alaptermészetünket, le kell-e győznünk vagy élve vele igyekezzünk megismerni az igazságot? Mindkét út előttünk áll: talán nem is kell választanunk, „csak” figyelni a tanításra, hogy hitben járva, élve, remélve csiszolódjunk, mint a kövek. De vigyázzunk, nehogy egymásról dörzsöljük le a bőrt, ne egymás lelke legyen a dörzspapír. Az ige szavai mindnyájunkra vonatkoznak, rám, rád, miránk! Figyeljünk, hogy az Úr szolgájaként éljünk, hogy közvetítői lehessünk Urunk végtelen szeretetének, kegyelmének. Nagy a tét! Általunk (is) lehetséges, hogy emberek „felocsúdjanak az ördög csapdájából”.

Uram, Te támogass mindnyájunkat, hogy türelmesek, szeretetre, békességre törekvők legyünk, Te állj mellettünk vitáinkban, Te légy tanítónk. Ámen.

Fördős Kata