Jakab 5,7-12

5,7	Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap.
5,8	Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.
5,9	Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll.
5,10	Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak.
5,11	Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr.
5,12	Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek se az égre, se a földre, se más egyébre. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a ti nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.

Meséken kell felnőni! Azoknak mindenképp, akik nem hívő családba születnek. Máshogy hogy' lehetne hosszantűrőnek lenni a szenvedésben? Amíg az embernek könnyű az élete, addig képzelheti azt, hogy kibírná a szenvedést. Amíg egyszer, vagy meghatározott esemény idejére kerül a gödör mélyére, addig lehet látni a kivezető utat. De ha a prófétákat vesszük példaképnek, milyen éveken át tűrni? Újra és újra ugyanazokkal a falakkal szembesülni? Mindannyiszor betörni rajta a fejünket? És mindeközben kitartani Isten mellett, és hinni abban, hogy ez a világ mégis így van jól. Hogy van kivezető út, de ha nincs is, akkor is Isten itt van velünk. Mit adhat ez, Isten jelenléte, hogyha közben az élet szinte elviselhetetlenül nehéz? Bevallom nem tudom. Talán csak a túlélést. Lehet, hogy nem haragszik annyira, ha el is hagyjuk egy időre, mert Ő már látja azt, amikor majd hálát adunk a szenvedés kincseiért. Hiszen nekünk van szükségünk az Ő támaszára, szóval csak a magunk helyzetét nehezítjük meg, ha hátat fordítunk Neki. Én szívesebben gondolok arra, hogy Isten szomorú, ha nem segíthet nekünk, mint, hogy haragszik, ha elhagyjuk. Ha lehet ezt mondani Istenre, akkor rémes lehet neki végignézni, hogy bántjuk egymást, ahelyett, hogy a szeretet vezérelne bennünket. Aztán amikor jönne bekötözni a sebeket, akkor még Őt éri a vád. "Miért nem csinálod ezt?" "Miért nem csinálod azt?" "Miért nem bünteted meg, aki bántott?" "Miért nem adsz kárpótlást?" Még jó, hogy az isteni szeretet végtelen...

És hogy miért kell meséken felnőni? Hogy biztosak lehessünk abban, hogy lesz majd jobb. Mert ha nincs se hit, se szeretet, akkor a reménnyel minden elveszik. Adjon az Isten mindannyiunknak olyan hitet, ami szilárdan kitart a viharokban! 

Ernhoffer Anna